Maglód és Fót mellett Pátyon is teljes kapacitással zajlik a HelloParks megapark kivitelezése. Az alig két éve működő vállalat 2022 végéig még további két projekt átadását tervezi, ezzel idén eléri a 160.000 m2-t, amivel összesen 190 millió euró értékű beruházást valósít meg idehaza.

Januárban kapta meg a használatbavételi engedélyt a HelloParks Maglód első, 46.000 m2-es épülete (MG1), amit júniusban követett a HelloParks Fót ugyancsak első, 46.000 m2-es ütemének átadása (FT1). Ez utóbbi alig két hónappal az átadást követően megtelt, így mindkét fenntartható és okos BMS (Building Management System), illetve IoT technológiai megoldásokkal üzemeltetett raktárcsarnok területének 100 százalékára leszerződtek már a bérlők. A maglódi megapark első épületét olyan meghatározó piaci szereplők választották, mint a FoxPost, Bútor1, Quehenberger, Karzol-Trans és ESDWORK, míg az FT1-es csarnokba többek között a HTNS, az Expert, a K&V és a Seojin Auto Hungary költözött.

A cég elkötelezettségének megfelelően, illetve a környezettudatos bérlők egyre erősödő igényeihez igazodva mindkét raktárcsarnokot a BREEAM New Construction fenntarthatósági szabvány Excellent szintjének eléréséhez szükséges kritériumok szerint tervezték, építették és üzemeltetik. Ennek megfelelően a beruházás rendkívül magas fenntarthatósági követelményeket teljesít nem csupán a műszaki tartalomban, de az ergonómiai kialakításában, a környezeti hatások csökkentésében, energetikájában, üzemeltetésében és a teljes beruházási folyamatra vonatkozó menedzselés során is. Magyarországon ilyen szintet jelenleg egyedül a HelloParks ért el ipari ingatlan kategóriában.

A HelloParks megaparkok bérlőinek emellett számos okos és jövőbe mutató megoldást nyújt a fejlesztő. A közös területeken smart ready lámpák világítanak, a tetőkre bővíthető napelemparkot telepítenek, a raktárak parkolójában elektromosautó-töltőket helyeznek, valamint az épületekben energiahatékony gépészeti rendszereket alkalmaznak. A HelloParks applikáció segítségével az energiával is maguk gazdálkodhatnak a bérlők. A mobilalkalmazáson keresztül bárhonnan folyamatosan felügyelhetik közüzemi fogyasztásaikat, módosíthatják fűtési, szellőztetési, illetve világítási beállításaikat. Emellett időprogramokat hozhatnak létre, valamint ellenőrizhetik, hogy minden villanyt lekapcsolt-e a rendszer.

„Továbbra is komoly piaci igény mutatkozik a környezetbarát, energiahatékony és okos ipari és raktárközpontokra, amit a HelloParks Maglód és a HelloParks Fót iránti jelentős kereslet is megerősít. Teljes lendülettel folytatjuk fejlesztéseinket, amelynek eredményeként megaparkjaink egyre szélesebb igényeknek és elvásároknak tudnak megfelelni. Az idén átadásra kerülő további ütemeink is úttörőek lesznek az iparágban” - hangsúlyozta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

Bővülő megaparkok

A HelloParks Maglód területén jelenleg a második, 45.000 m2-es (MG3) csarnok előkészítése zajlik, amelynek átadása 2022 utolsó negyedévére várható. Az új létesítménynél a HelloParks már a BREEAM New Construction kategóriában elérhető legmagasabb, Outstanding minősítést kívánja megszerezni, amit világszinten az épületek kevesebb mint 3 százaléka tud csupán teljesíteni. Ilyen minősítésű ipari épületet ebben a kategóriában jelenleg csak a HelloParks épít Magyarországon. A teljes maglódi fejlesztés a tervek szerint egy 46 hektáros területen valósul meg, ahol több mint 200.000 m2 raktár- és ipari terület kialakítására van lehetőség.

A HelloParks Fót 76 hektáros területén már áprilisban megkezdődtek a következő, szintén BREEAM New Construction Outstanding minősítést megcélzó 26.000 m2-es csarnok (FT6) építési munkái. Az épület július elején elérte a szerkezetkész állapotot, az év végén, pedig már beköltözhetnek az első bérlők. Ez lesz a HelloParks első, City Flex típusú raktára, melyben a korábbi 3.400 m2 helyett már 1.000 m2 a legkisebb bérbevehető terület. Az egyik oldalon drive-in, a másik oldalon dokkoló és rámpás drive-in kapukkal rendelkező épület az alacsonyabb belmagassága és kisebb mérete miatt jobban megfelel majd a városi logisztikát és könnyűipari gyártást, illetve összeszerelést végző vállalkozásoknak.

Ezzel párhuzamosan a HelloParks Páty első épületénél jelenleg a földmunka utolsó fázisa, talajstabilizálás és ágyazatkészítés zajlik, de hamarosan megkezdődnek a szerkezetépítési munkák is. A több mint 100 hektáros pátyi területen az első épület 58.000 m2 lesz, összességében pedig 400.000 m2 bruttó bérbeadható területű modern raktár- és gyártási területet alakíthatnak ki.

 

HelloParks