Ezen a héten hirdették ki az idén első ízben megrendezett CTP Art Wall nemzetközi művészeti pályázatának győzteseit a prágai Manes Galériában. Az egyebek mellett a CTP és a CBRE által delegált szakértőkből álló zsűri döntése alapján a belga DZIA duó és a TRON művésznéven alkotó Michal Škapa munkái lesznek láthatók a kiválasztott a CTParkok falain a következő hónapokban. A CTP mindkét győztest 100 ezer cseh korona pénzdíjban részesítette
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2017 első negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.
2016 decemberi magyarországi piacra lépése után újabb ingatlant vásárolt az M7 Real Estate Közép-Európai Alapja: 2017 márciusában a ferihegyi repülőtér mellett fekvő 62 ezer négyzetméteres Aerozone logisztikai központ került a brit ingatlanalap tulajdonába. Az Aerozone üzemeltetési és bérbeadási feladataival az új tulajdonos ‒ a 2016-os tranzakciókkal megszerzett ingatlanokhoz hasonlóan ‒ ezúttal is a CBRE-t bízta meg.
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2016 negyedik negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.
Európa egyik vezető ingatlanpiaci magazinja, a Construction and Investment Journal Europe (CIJ) idén is díjazta a legjobb magyarországi ingatlanpiaci cégeket és projekteket: az ipari ingatlanpiac kategóriája nyertese a CBRE ipari ingatlan-ügynökség lett.
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és a Robertson Hungary – ezúton teszi közzé a 2016 harmadik negyedévére vonatkozó ipari ingatlanpiaci adatait.
Az európai ipari és logisztikai szektorba 2016 első félévében rekordmennyiségű befektetés érkezett a második negyedéves lassulás ellenére. Magyarországon a fejlesztők egyre több ingatlant építenek spekulatív céllal, az üres ingatlanok aránya pedig 6,6 százalékra csökkent, derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból.
A befektetési céllal vásárolt jövedelemtermelő ipari ingatlanok iránt az elmúlt két évben jelentős keresletnövekedés zajlott le Magyarországon. Egy ilyen ügylet keretében több mint 16 ezer négyzetméteres ipari ingatlant vett a kínai Shanghai Feilo Acoustics tulajdonában álló Inesa Europe. A Dunakeszin található disztribúciós központ szolgálja ki az egyik legnagyobb kínai ledgyártó európai ügyfeleit.