A cseh kulturális életben egyedülálló, különleges falfestmény-projekt díjátadó ünnepségének a Manes Galéria adott otthont. A nemzetközi CTP Art Wall pályázatra közel 40 művész, illusztrátor és grafikus tervező jelentkezett Európa különböző országaiból. Az első körben 17 alkotást választottak ki. Ezeket a gálaest során a galéria többfunkciós csarnokában tekinthette meg a közönség.

A döntőbe 11 képet válogattak be. A szakértő zsűri, amelynek többek között Remon Vos, a CTP vezérigazgatója és Ondřej Dufek, az ismert illusztrátor és építész is tagja volt, egy abszolút győztest hirdetett a díjátadón. Az első helyezett TRON a pénzdíj mellett támogatást is kap a CTP-től a különböző színű koncentrikus köröket ábrázoló alkotása megvalósításához. A kép a CTPark Prague Airport falát díszíti majd. A második helyezett a belga DZIA művészpáros lett, akiknek Fauna és Flóra által ihletett munkáját a humpoleci CTParkban valósítják meg.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az első pályázatunk. Az összes általam megtekintett alkotás jól tükrözte a művészek kreativitását és fantáziáját. Meggyőződésem, hogy a műalkotások pozitív fogadtatásra találnak, és jövőre még több tehetséges résztvevőt üdvözölhetünk majd a pályázaton” – nyilatkozta Remon Vos, a CTP vezérigazgatója.

A projekt fő célja, hogy magasabb szintre emelje a nyilvános terek esztétikai értékét, és egyben „megszépítse” az ipari és logisztikai csarnokokat Csehországban, később pedig a CTP-nek otthont adó többi kelet-közép-európai országban is. Az első pályázat győztesei a CTP két ipari épületének egy-egy falán valósíthatják meg elképzelésüket: a D1-es autópálya melletti CTPark Humpolecben és a CTPark Prague Airport egyik épületén. A CTP összesen több mint 6500 négyzetméternyi falfelületet bocsát a művészek rendelkezésére.

A CTP Art Wall projekt közreműködő partnere a CBRE Art of Space művészeti projektje, amely csehországi ipari övezeteket és raktárépületeket céloz meg. Ez a kezdeményezés a tájékoztatást, az oktatást, valamint a szakemberek, a hatóságok és a közvélemény közötti tudásmegosztást kívánja ösztönözni. A CTP Art Wall művészeti pályázat szervezője a DRAWetc vizuális stúdió.

 

CTP