A gazdaság teljesítményének növekedése nagymértékben függ az átoltottságtól, az irodapiacon pedig határozott növekedés indulhat el a második negyedévben. CBRE üzemeltetési tapasztalat szerint a bevásárlóközpontok sikeresen és fegyelmezetten nyitottak újra a márciusi bezárásokat követően, a látogatószám pedig a márciusi lezárás előtti szint fölött van.

Hazai befektetői láz a magyar ingatlanpiacon
Az első negyedévben a befektetési érték összesen 179 millió EUR volt, amely az előző év vonatkozó negyedévéhez viszonyítva – melyet még csak elenyésző részben érintett a koronavírus-járvány – 27 százalékos növekedést jelent. Az előző év második felében tapasztalható tendencia a hazai befektetésekkel kapcsolatban tovább erősödött, az első negyedévben kizárólag magyar befektetők zártak vételi tranzakciókat. Míg az év elején a tranzakciók leginkább a tavalyi évről áthúzódó irodapiaci adásvételek voltak, az érdeklődés egyértelműen az ipari ingatlanok irányában erősödött a legjobban: ebben a szektorban az év közepén már láthatunk érdemi forgalomnövekedést.

Továbbra is az ipari ágazat a legerősebb
Az első negyedéves adatok alapján az ipari ágazat jobban teljesített a kiskereskedelmi szektornál és az irodapiacnál a bérbeadások tekintetében is, mivel míg utóbbiakat meghatározóan érintették a harmadik hullám miatti lezárások, az ipari ingatlanok iránti kereslet töretlen maradt. Míg a bérbeadási szint (szezonálisan tisztítva) 105 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért értéket, az irodai bérbeadás hasonló mutatója 52 százalékkal marad el a tavaly ilyenkor mért szinttől. A gazdasági teljesítmény növekedése abban az esetben tud magasabb fokozatba kapcsolni, ha az átoltottság révén sikerül egyre több területen a normális üzleti működést helyreállítani - ebben a második negyedév érdemi változást hozhat.

Bíztató előrejelzések a globális tapasztalatok alapján
A járvány lefutását illetően a távol-keleti országok egy-két negyedévvel Európa előtt járnak, az országok piacainak tapasztalatai pedig pozitív képet festenek. Mivel a japán piac kivételével a távol-keleti országok irodakeresleti hangulatindexe már pozitív év/év összehasonlításban, ez alapján a második félévben lassú, de határozott növekedés indulhat a hazai irodapiacon is. Ennek megfelelően a járvány miatt jelentősen torzult árak is elkezdtek normalizálódni: az irodaipiaci hozam a befektetési igények mértékét tükrözi, míg az ipar hozama a járvány előtti érték alá csökkent. Szintén bizakodásra ad okot, hogy a jelenleg folyamatban lévő ingatlanpiaci tranzakciók összértéke hozzávetőleg 900 millió EUR-t tesz ki, amely alapján a második negyedévben az egész szegmenst érintő gazdasági fellendülésre lehet következtetni.  

Jól vizsgáztak a bevásárlóközpontok
A kiskereskedelemben az megszokott üzletmenet részben már helyreállt, ugyanakkor a vendéglátóipar és a turisztikai szolgáltatások esetében még várni kell a normalizálódásra. A márciusi lezárásokat követően a húsvét utáni héten nyitottak újra a bevásárlóközpontok, és a tapasztalatok szerint a plázák üzemeltetői hatékonysági és járványügyi szempontból egyaránt sikeresen teljesítettek. A nyitás napja zökkenőmentesen zajlott, a látogatószámok 10 és 60 százalék közötti értékkel nőttek a különböző plázák esetében, így az átlagos látogatószám meghaladja a márciusi bezárás előtti adatokat, ami bizakodásra ad okot a második negyedév kiskereskedelmi teljesítményét illetően. Ugyanakkor zsúfoltság sehol nincs, a látogatók fegyelmezettek és együttműködőek a kötelező járványügyi szabályok betartásában. A következő nagy lépés a vendéglátóhelyek teraszainak nyitása, amely szerencsére – a beadott oltások mennyiségétől függően - már a héten bekövetkezhet.

 

CBRE