A Property EU a 2012 és 2014 között megvalósult, illetve jelenleg folyamatban lévő építési projektek, valamint az előkészítés alatt álló beruházások alapján rangsorolja a fejlesztőket. A Goodman kiemelkedő fejlesztési tevékenysége több tényezőnek köszönhető. Egyfelől vezető pozíciót vívott ki az e-kereskedelmi vállalatok számára fejlesztett logisztikai létesítmények fejlesztése terén, másfelől erősödött a szerepe az autóipari, a kiskereskedelmi és a logisztikai szolgáltatói szektorban tevékenykedő cégek körében is. A feljesztési projektek túlnyomó többségére az építkezés befejezése előtt előbérleti megállapodás köttetett.

„Az ipariingatlan-piacon elért vezető pozíciónkat ügyfeleink abba vetett bizalmának köszönhetjük, hogy mindig a legmagasabb minőséget és értéket nyújtjuk számukra” – mondta Philippe van der Beken, a Goodman európai ügyvezető igazgatója. „Portfóliónk erőteljes növekedése pedig egyértelmű megerősítés a részükről, hogy képesek vagyunk teljesíteni ezt az ígéretet.”


Lendületes növekedés Európában

A 2014-es év legnagyobb európai projektjei közül több is a Goodman nevéhez fűződött. Ezek közé tartozott az Amazon 123 ezer négyzetméteres elosztóközpontja Lengyelországban, amely 2006 óta a tizenharmadik, amelyet az Amazon számára fejlesztett a Csoport. Ezenfelül a Goodman közel kétszeresére, 78 ezerről 134 ezer négyzetméteresre bővítette a Zalando által bérelt ingatlanját a németországi Mönchengladbachban, ezáltal ez lett Európa legnagyobb e-kereskedelmi logisztikai létesítménye. Lengyelországban összesen 122 ezer négyzetméternyi területet fejlesztett a Csoport, a Mousquetaires Group nemzetközi kiskereskedelmi lánc számára Poznanban, a helyi kiskereskedő market-Detal számára pedig Konin közelében.

Európában továbbra is Németország a Csoport legaktívabb piaca, ahol az elmúlt kilenc hónapban összesen 16 új beruházásról született megállapodás. A legjelentősebbek közé tartoznak az Airbus és a Diehl Comfort Modules repülőgép-ipari vállalatokkal kötött ügyletek, amelyekkel kezdetét vette a hamburgi Interlink projekt. A jelenleg folyamatban lévő építkezések befejeztével hárommillió négyzetméter fölé növekszik a kezelt ingatlanállomány a Goodman Németországi portfóliójában.

Az elmúlt évben egy wroclawi és egy poznani logisztikai központra is előbérleti megállapodást kötött a Goodman, amelyek révén Lengyelországban is tovább erősödött a piaci pozíciója. Folytatódott továbbá a Krakow Airport Logisztikai Központ, valamint a gdanski Pomerániai Logisztikai Központ bővítése is. Utóbbi a gdanski tengeri konténer terminál szomszédságában épül új előbérleti szerződések alapján, illetve kisebb részben spekulatív fejlesztésként.

Dél-Európában is tovább élénkült a Csoport tevékenysége két előbérleti megállapodásnak köszönhetően. Párizs közelében a francia Cdiscount e-kereskedelmi óriás, míg a strasbourgi kikötőben a DB Schenker számára valósít meg egy-egy új fejlesztést. Spanyolországban szintén az utóbbi évek legnagyobb ügyletét kötötte a Goodman: Barcelona térségében 40 ezer négyzetméteres elosztóközpontot létesít a Decathlon részére.


Felelős növekedés

Az ügyfelek működési költségeinek csökkentése érdekében a Goodman több, a takarékosságot és a fenntarthatóságot szolgáló megoldást vezetett be a meglévő és a kivitelezés alatt álló épületek esetében. Jelenleg egy nagyszabású LED-es projekt zajlik, amelynek végére több mint 700 ezer négyzetméternyi logisztikai létesítményt szerelnek fel LED-világítással. Ezenfelül több mint egymillió négyzetméternyi ingatlan rendelkezik valamely környezetvédelmi ügynökség tanúsítványával.

 

 

 

Heart Communications