Kozsuch Kornél, a betakarítási koordinációs bizottság elnöke elmondta, 75 ezer hektáron termesztettek idén napraforgót Békésben, a termésátlag hektáronként 2,7 tonna lett. Az összes termés megközelíti a 201 ezer tonnát. A napraforgó minősége jó, olajtartalma az előírtak szerint alakul. Az országban az idén 643 ezer hektáron termesztették a napraforgót. Hozzátette: probléma a felvásárlási árakkal van, tonnánként átlagosan 90-92 ezer forintot fizetnek a napraforgóért, és az ár egyre csökken.

Az összes bevetett terület körülbelül egy százalékáról nem sikerült betakarítani a termést, ezek a táblák víz alatt álltak. A sok csapadék miatt megyeszerte nagyobb területen jelentkezett idén a gombafertőzés a növénynél. Ugyanez igaz a kukoricára is, bizonyos fajtáknál jelentős moly, bagolylepke és kukoricabogár kártétel tapasztalható - mondta Kozsuch Kornél, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának általános alelnöke is.

Kukoricát 99 ezer hektáron vetettek a megyében, a teljes terület 40 százalékát takarították be. Az alelnök szerint nem zárható ki, hogy sikerül a két évvel ezelőtti rekordmennyiséget megközelíteni, esetleg felülmúlni, ám a jelenlegi csapadékos időjárás még ronthat ezen. Az idén eddig 316 800 tonna kukoricát arattak le.

Az őszi káposztarepce vetési területe mintegy 20 százalékkal nagyobb lett a tervezettnél, 19 800 hektáron vetették el. Az őszi árpa, őszi búza, rozs és tritikálé vetése még nem fejeződött be, a magágy-előkészítés esetén 25 százalékos az elvégzett munka aránya, az őszi mélyszántások még nem kezdődtek el.

A betakarítási koordinációs bizottság szerint raktározási kapacitásgondok lehetnek Békésben. Erről Adamcsik László, a körülbelül 15 ezer tonna tárolókapacitással rendelkező Csabai Raktárszövetkezet elnöke elmondta: országosan a tavalyi 5,2 millió tonna kalászosból körülbelül 1 millió tonna a raktárakban maradt, amihez jön az idei, szintén kimagaslóan jó, 5,18 millió tonnás termés. Szerinte regionálisan kell majd megoldani a problémát, elképzelhető, hogy egyes gazdáknak - ha várni akarnak a magasabb felvásárlási árakra - el kell szállítaniuk a környező megyékbe, Csongrádba vagy Jász-Nagykun-Szolnokba a terményt. Ennél messzebb a magas szállítási költségek miatt nem éri meg - jegyezte meg, akkor már inkább nyomott áron értékesítik a terményt. Kozsuch Kornél hozzátette: a földeken azért nem marad termény, mert kevés a tárolóhely.



agrotrend.hu / MTI