A Proptechzoom elemzéséből kiderült, hogy edukációra van szüksége a szektornak, hogy lépést tudjon tartani a legújabb innovációkkal, és hatékonyan tudja használni a különböző termékeket, erre ad lehetőséget a Proptech Hungary Konferencia is.

Ezzel az edukációs szándékkal indította el a Proptechzoom startup versenyét a Hiventures-szel közösen, amely a héten zárult le és 26 ötlet vagy kezdő fázisban lévő cég jelentkezett. A szervezők és zsűri most kiválasztja azokat a jelentkezőket, akik részt vehetnek a bootcamp programon és kiállhatnak az ingatlanpiac elé a május 25-én megrendezésre kerülő Proptech Hungary Konferencián.

A konferencián a startup-ok mellett előadnak a hazai proptech piac nagyágyúi, akik hazi tapasztalataikról, cégépítésről, nehézségekről, lehetőségekről beszélnek, de nemzetközi előadók is szinesítik az esemény tematikáját. James Dearsley a vezető globális proptech platform, a unissu.com alapítója speciális nemzetközi kitekintésében beszámol a legújabb innovációkról, érdekességekről a piacon. Dirk Paelinck, az EU proptech szövetség elnöke pedig bemutatja, hogy hogyan kívánja támogatni a közeljövőben az EU a digitális ingatlanpiac fejlődését, az okos épületek elterjedését fókuszban tartva a fenntarthatósági szempontokat, illetve Ivo Van Breukelen, a Proptech Connection elnöke, aki kifejezetten proptech cégekbe fektet kockázati tőketársaságokon keresztül és a befektető szemszögéből mutatja be a piacot.

„Nagyon sok minden változott az első 2018-as Proptech konferenciához képest, a járvány során egyértelműen kiderült, hogy az ingatlanok hatékonyabban használhatók a digitális és fenntartható megoldásokkal, ezekkel ráadásul mérhetőbbé is válik a teljesítmény. A változás korát éljük, azok fognak előnyt kovácsolni a kiszámíthatatlan változásokból, akik minél előbb elkezdik használni és integráltan beépítik mindennapi működésükbe a technológiát, akik mérik teljesítményeiket, gyűjtik az adatokat és elemzik azokat, hogy előre tudják jelezni a változást” – teszi hozzá Kalmár Zoltán, a ProptechZoom alapítója.

A most zajló Proptech Startup program nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a magyar ingatlanszektort is bevonja a globális innovációs és startup fősodorba. Ezért az alapvetően inkubációs jellegű kezdeményezésből nem zárták ki a már működő, az ötletfázisnál érettebb proptech-cégeket sem. A pályázatra a szervezők elképzeléseihez igazodva olyan ötletek érkeztek amelyek lefedik szinte a proptech piac teljes spektrumát: a fenntartható fejlődéstől (üzemeltetés optimalizálás, anyaginnováció, energiahatékonyság) és a munka jövőjétől (távmunka-megoldások, irodai terek) kezdve a felhasználói élmény növelésén (robotizáció, automazicáió, gördülékeny irodai folyamatok) és a smart megoldásokon (szenzorok, AR/VR eszközök) át a biztonságtechnikáig (ki és beléptetés, arcfelismerés, parkolás, 3D modellezés, mesterséges intelligencia).

A Hiventures régóta szeretett volna a proptech piacon is befektetni, ezért kiemelten örült a kezdeményezésnek, sőt az ingatlanszektor jelentős szereplői is csatlakoztak: a DVM Group, a Dome Facility, a Cushman Wakefield, illetve a CPI is részt vesz a zsűrizésben.

A konferencia hivatalos programját a conference.proptechhungary.hu oldalon lehet megtekinteni. Az esemény hivatalos nyelve angol, de természetesen magyar nyelvű fordítás minden előadáshoz elérhető lesz a helyszínen. A Proptech Hungary Konferencián kiállítók is várják az érdeklődőket, a legnagyobb ingatlanpiaci techológiai szereplők szinte mindegyike jelen lesz az eseményen: az érdeklődők az Orthograph, az ARWorks, az APFM-Systems, a Buidext, a Netlife robotics, a Parkl, az Energrade, az Invensol és a Adlatus standjait is meglátogathatják.

 

ProptechZoOm