Nagyszabású logisztikai konferenciát szervezett a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU).

A Logisztikai Napjának ünneplése Németországból származik, amelyet hazánkban is már 12 éve ünnepelnek. Az eseményre idén szakmai szervezetek és oktatási intézmények is készültek, több szakmai konferenciát is időzítettek az alkalomra. A Logisztika Napját Németországban már 2007 óta ünneplik. Hazánk 5 évvel később, 2012-ben csatlakozott a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez. A programok elsődleges célja évről évre hasonló: az érdeklődők betekintést nyerhessenek a szakmába. Ebben az időszakban szakmai szervezetek, oktatási intézmények és versenypiaci szereplők is gyakorta megnyitják kapuikat az érdeklődők számára, ráadásul rendszerint valamilyen szakmai programmal kiegészítve.

A Logisztika Napjához kapcsolódóan, idén a több mint 30 éves szakmai szervezet és Magyarország legnagyobb magánegyeteme közös szervezésben, Last-Mile Logisztikai Konferencia néven rendezett egész napos szakmai programot. Ennek a Budapesti Metropolitan Egyetem kampusza szolgált helyszínéül. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Gyenge Balázs egyetemi docens, a Budapest Metropolitan Egyetem Gazdaságtudományi és Pénzügyi Intézetének vezetője. Az esemény házigazdája pedig Dr. Antoni Alfonz egyetemi docens, a Budapest Metropolitan Egyetem Gazdaságtudományi és Pénzügyi Intézetének logisztika szakirányának vezetője volt.

„A Logisztika Napja egy különleges alkalom, hiszen ilyenkor számos szakmai programmal találkozhatnak a terület iránt érdeklődők. A jeles dátumhoz kapcsolódva, a logisztika világának egy szűkebb szegmensébe, a Last-Mile és citylogisztika területeibe nyílt lehetőségünk idén egy mélyebb betekintést nyújtani, a Budapesti Metropolitan Egyetemmel közösen szervezett konferenciánk részeként” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A citylogisztika a városon belüli szervezett szállítást, áruellátást jelenti, ideértve a szabályozott tehergépjármű-forgalomnak az együttes megvalósítását is. A Last-Mile, azaz az utolsó mérföld a logisztikában pedig a szállítási folyamat utolsó szakaszára utal, amikor a terméket a helyi elosztóközpontból a fogyasztóhoz eljut. A logisztika, valamint az ahhoz kapcsolódó területek mindkét szervező számára nemcsak fontosak, de azok oktatásában is nagy tapasztalattal bírnak. A Budapesti Metropolitan Egyetem több képzésénél is (pl. kereskedelem és marketing BSc) elsajátíthatnak logisztikai ismereteket a hallgatók. Emellett a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) logisztikai képzéseit is (aktuálisan elsősorban a Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzést) évente több száz hallgató abszolválja. Így nem csoda, hogy a Last-Mile Logisztikai Konferencián is a szakma számos neves szereplőjével találkozhattak az esemény résztvevői.

A rendezvény előadói voltak: Bartucz Csilla (Doktorandusz - Széchenyi István Egyetem), Dr. Bóna Krisztán (Tanszékvezető, egyetemi docens - BME KJK ALRT City Logisztikai Kutatócsoport), Mátyus László (Innovációs és szolgáltatásfejlesztési igazgató - DKV Debreceni Közlekedési Zrt.), Perényi András (CEO - Webshippy), Pethő József (Mobility business advisor - TELEKOM), Rácz-Bekő Szandra (E-kereskedelmi vezető – SPAR Magyarország), Strang Tamás (Curbside management vezető - Budapesti Közlekedési Központ Zrt.), Dr. Süle Edit PhD (Egyetemi docens - Széchenyi István Egyetem), Szivi László (Szenior interim menedzser - Hammel & Hochreiter Kft.), Takács Mihály (CEO - Futár.hu), Thoroczkay Zsolt (Főosztályvezető - Építési és Közlekedési Minisztérium Közúti Infrastruktúra Főosztály - ÉKM KIF) és Varjú Tamás (Ügyvezető társtulajdonos - Mastiff Cargo Bike).


Magyar Logisztikai Egyesület