Martin Halanda, a vasúttársaság szóvivője szerint a jobb eredmény részben az enyhe télnek köszönhető, másrészt pedig a vaskohók januári és februári készletfeltöltésének. Voltak azonban újonnan kötött üzletek is, amelyek növelték a ZSSK Cargo forgalmát. A forgalomnövekedést legnagyobb mértékben a vasércszállítás segítette, az első negyedév összforgalmának harminchat százalékát tette ki ez a tétel. Tizenhat százalékban volt jelen az egyéb fémek szállítása, a forgalom tizenhárom százalékát a szénszállítás hozta. Mindemellett a legnagyobb mértékű forgalomnövekedést a vasércszállítás könyvelte el, 300 ezer tonnával több érc került a ZSSK Cargo vagonjaiba, mint 2013 első negyedévében. A faszállítás is virágzásnak indult, 100 ezer tonnával több fa került vasúti kocsikra, mint egy éve. A ZSSK Cargónak sikerült megszereznie néhány állandó szállítmányt, amelyet eddig közúton vittek.


A lista másik végére, azaz a negatív számok halmazába leginkább a fémek szállítása tartozik, ebből az áruból 29 ezer tonnával kevesebbet szállítottak az idén, amit a cég azzal magyaráz, hogy az acélgyárakba kevesebb vashulladékot szállítottak. Csökkent a szénszállítás is, ebből 26 ezer tonnával kevesebb került a ZSSK Cargo vasúti kocsijaiba.

Nagy a konkurenciaharc Szlovákiában is a vasúti teherszállításban, egyre több fuvart elhalásznak a ZSSK Cargo elől a magánvasutak.

 

MLSZKSZ