Kínálati oldalon a Built-To-Suit (BTS, egy konkrét bérlő igényeire szabott fejlesztés) projektek évek óta tartó egyeduralma továbbra sem tört meg. Ebben a negyedévben adta át a VGP 22 ezer négyzetméteres fejlesztését, amelyet a Nagel számára épített Alsónémedi határában.

A bérlői kereslet lendülete is kitartott 2016 első negyedében, amely során összesen 118 ezer négyzetméternyi területre írtak alá bérleti szerződést, ami jelentősen, mintegy 86%-kal múlja felül az elmúlt öt év első negyedéves átlagát. A hosszabbításokon kívüli nettó kereslet 31 ezer négyzetmétert tett ki, 11%-kal többet, mint az elmúlt 5 év átlaga.
 
Az üresedési ráta 8,6%-ra csökkent, amely az egy évvel korábbi értéktől 5,9, míg az előző negyedéves értéktől 2 százalékponttal alacsonyabb érték. A Dél-Budapesti alpiac, amely a teljes állomány 57%-át teszi ki, ennél is lényegesen alacsonyabb átlagos üresedéssel rendelkezik, jelenleg mindössze 4,4%-on áll. A rendkívül korlátozott szabad területi arány miatt két meghatározó fejlesztő (Prologis és Goodman) is spekulatív fejlesztésbe fogott. Mindketten egy-egy 21 ezer négyzetméteres raktárcsarnok átadását tervezik 2016 második félévében.

A negyedévben lezárt bérleti szerződések közül a CBRE ingatlan-tanácsadó dedikáltan ipari ingatlanokkal foglalkozó szakértői több jelentős tranzakcióban is részt vettek, ezzel az ügynökségek által megkötött ügyletek 80%-át a CBRE szakértői hozták tető alá.

 

 

CBRE