Az ingatlanpiaci befektetések iránti érdeklődés növekedése mellett fontos változás az is, hogy a befektetők kockázati étvágya csökkent: három év után az első osztályú ingatlanok újra fontosak számukra. Tavaly a megkérdezettek 29 százaléka, idén már 41 százaléka szerint az első osztályú ingatlanok a legvonzóbb célpontok – ami részben jellemzi a befektetők aggodalmát a gazdasági kilátások iránt. Arra a kérdésre, hogy „Mik jelentenek leginkább veszélyt az ingatlanpiacra 2016-ban?” a válaszadók relatív többsége (31%) a világgazdaság gyengélkedését, illetve második szempontként (14%) a lokális gazdasági problémákat említette.

A befektetők megosztottak voltak az elsőszámú célországokkal kapcsolatban: Németország (17%) végzett az első helyen, majd az Egyesült Királyság (15,1%), Spanyolország (10,2%), Hollandia (9,9%), Franciaország (9,2%) és Lengyelország (9,2%) következett. Az elmúlt 7 év felméréseit tekintve fontos megjegyezni, hogy a városok 2016-os eredményei álltak a legközelebb egymáshoz.

A CBRE idei felmérésében a legjelentősebb fejlemény a közép- és kelet-európai régió felértékelődése volt. A tavalyi 6 százalék után a válaszadók 23 százaléka nevezte meg befektetési célpontjának a térséget, amit részben a befektetők „hozamvadászata” magyaráz: 2015 második félévében az első osztályú ingatlanok hozama Nyugat-Európában jelentőset esett, így a Közép- és Kelet-Európában elérhető hozamfelár nőtt, ami a régiót még vonzóbbá tette a piaci szereplők számára.

A városokat vizsgálva London megőrizte vezető szerepét: a befektetők 15,1 százaléka nevezte meg leginkább preferált városának, ám előnye egyre kisebb. Madrid (12,2%) a második, majd Párizs (11,6%), Berlin (10,8%), Amszterdam (7,3%), Varsó (7%) és Milánó (4,7%) következik. 2016-ban Budapest (2,9%) a nyolcadik helyen végzett, megelőzve Prágát (2,7%) és Münchent (2,4%).

„A fokozott érdeklődés Budapest iránt kézzel fogható itt Cannesban. Nagyon örülünk, hogy mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy Fővárosunk is méltó megjelenést kapjon a világ legnagyobb ingatlanpiaci vásárán a MIPIM-en.” – nyilatkozta Kibédi Varga Lóránt, a CBRE hazai irodájának ügyvezető igazgatója egyenesen a vásár helyszínéről.
 

Ami a „hagyományos” ingatlanszektorokat illeti, az irodák maradtak a leginkább kedveltek (37%), míg a lakóingatlanok megítélése javult a legnagyobb mértékben egy év alatt, 5-ről 12 százalékra. A fogyasztói bizalom javulása, illetve a lakossági fogyasztás emelkedése a kiskereskedelmi ingatlanokat is vonzóbbá tette: a 2015-ös 22 százalékról 2016-ra 27 százalékra nőtt az üzlethelyiségeket és bevásárlóközpontokat megnevező befektetők aránya.

A hozamvadászat az alternatív befektetések területén is fontossá vált: a megkérdezettek 56 százaléka már eddig is befektetett 1-2 alternatív eszközbe, 57 százalékuk pedig aktívan keresi ezeket az ingatlanokat. A kereskedelmi adósságokat több mint 30 százalék nevezte vonzó befektetési célpontnak, és a diákszállások vonzották a legtöbb új érdeklődést – már a válaszadók 20 százaléka befektetett ebbe a szegmensbe, 13 százalékuk pedig keresi az lehetőségeket a diákszállásokba való invesztícióra.


2016. április 5-én a Befektetési Reggelijén a CBRE Magyarország a magyar befektetési piacról kérdezi meg a hazai piac meghatározó befektetőit és vagyonkezelőit.

 

 

CBRE