A három nap alatt közel 700 jelenlegi és jövőbeni ellátási lánc menedzsmenttel foglalkozó szakember látogatott el az eseményre, hogy meghallgassa a közel 60 szakavatott előadó gondolatait, tapasztalatait. Az idei előadások és beszélgetések az összekapcsolt ellátási láncokban rejlő lehetőségekre és a Logisztika 4.0 különböző témáira fókuszált.

„Folytatva az elmúlt évek hagyományait, a legfontosabb kérdésekre összpontosítottunk, hiszen naprakész tudás nélkül felgyorsult világunkban lemaradnánk. Éppen ezért idén ismét az egyik legösszetettebb témakört, az Ipar 4.0 logisztikára gyakorolt hatásait jártuk körbe. A témaspecifikus szekciók előadásai mellett díjátadóval, gálavacsorával, szimulációs játékkal, hallgatói konferenciával és számos kiállítóval készültünk, így mindenki megtalálta a neki való programokat” – mondta Kőhegyi Anita, az MLBKT ügyvezető igazgatója.

A résztvevők rendhagyó, gyakorlatorientált és esettanulmányokat bemutató előadások révén kerülhettek közelebb a Logisztika 4.0 világához. A legmodernebb VR technológián keresztül tekinthettek be például az Ipar 4.0 mintagyár kiemelt projekt AR (Augmented Reality), AGV (Automated Guided Vehicle), és belső helymeghatározás megoldásaiba. Emellett hasznos információkkal gazdagodtak az atipikus munkaerőpiac kihívásaival, az integrált tervezéssel, a beszerzés területét érintő trendekkel, a kiscsomag logisztika változásaival, az automatizált betegszintű gyógyszereléssel, valamint az önvezető járművek fejlesztésének motivációival kapcsolatban is. A konferencia kitért a forecasting jelentőségére a készletezéstől egészen az értékesítésig; a manapság oly népszerű blockchain technológia alkalmazási lehetőségeire és az adatelemzés fontosságára, mely segítheti a munkaerő megtartást és az ügyfélelégedettség növelését is.

A szervezet elnöksége a kongresszus első napján adta át a szakmai díjait. Az Év Logisztikai Menedzserének 2018-ban Vécsey Balázst választották, aki a Robert Bosch Kft. Transport Management Center alelnökeként tevékenykedik. Az Év Beszerzési Csapata 2018-ban a Bonafarm csoport beszerzési szervezete lett, míg Logisztikai Kiválóság Díjat nyert az L-Mobile Hungary.

 

MLBKT