A 2016 óta tartó lendület azonban megtört, az előrejelzések idén már visszaeséssel számolnak. Az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az ágazat jelenlegi helyzetét és az idei kilátásokat áttekintő gyorsértékelése** szerint az építőipar, beleértve a tervezés, kivitelezés, mérnöki szolgáltatás és üzemeltetés területét, egyaránt csökkenő pályára kerül 2023-ban. A várhatóan élesedő versenyből azok a cégek kerülhetnek ki nyertesként, amelyek képesek jelentősen növelni hatékonyságukat, felszámolni technológiai lemaradásukat, felgyorsítani a digitalizációs megoldások alkalmazását az építőipari munkafolyamatokban.

A jelenleg 375 ezer embert foglalkoztató magyarországi építőipar 2016-tól kezdődően látványos növekedési pályán haladt, egészen 2022 végéig. A megtorpanásban több tényező is szerepet játszott. Az ÉVOSZ gyorsértékelése** felidézi, hogy az alapanyagok csaknem felét importból beszerző ágazatban a hiányt ugyan sikerült elkerülni az elmúlt két évben, de a világkereskedelemben tapasztalt drágulás hatásait nem lehetett kivédeni. A hazai építőipar termelői árai tavaly összeségében több mint 25 százalékkal emelkedtek.

A szakszövetség emlékeztetetett arra is, hogy a Kormány tavaly mintegy 2100 milliárd forint értékű közösségi megrendelést ütemezett át a 2024 utáni időszakra, ami nehéz helyzetbe hozta az építőipari szereplőket, csökkent a rendelésállományuk. Az ÉVOSZ előrejelzése szerint idén nem várható a fizetőképes kereslet további bővülése, az ágazatot az ipari szektor létesítményei és a logisztikai beruházások húzhatják, miközben a lakásépítés és az állami megrendelések volumene várhatóan visszaesik.

A gyorsértékelés szerint az építőipar fejlődését továbbra is jelentősen hátráltatja a szakemberek, a modern gépi eszközök és a fejlett technológiák hiánya, miközben az élesedő verseny arra készteti a cégeket, hogy növeljék hatékonyságukat és a munkaerő megtartása érdekében emeljék a fizetéseket.

„A versenyképeség, a hatékonyság növelésében kulcsszerepe van az építőipari folyamatok digitalizációjának. Ma már Magyarországon is elérhetőek azok a szoftverek, amelyek könnyen kezelhetőek, alapszintű használatuk elsajátításához nincs szükség hosszadalmas tanfolyamokra, előképzettségre, ráadásul az eszközigényük is minimális. Elég, ha a terepen dolgozó szakmunkásoknál ott van az okostelefonjuk, amelyen valós időben nyomon tudják követni a feladataikat, dokumentálhatják az elvégzett munkát, feljegyezhetik az esetleges hiányosságokat. A projektek szereplői ezekkel a megoldásokkal időt és pénzt takarítanak meg, előnyre tehetnek szert versenytársaikkal szemben” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselője.

A hatékonyság növelése azért is kiemelten fontos, mert az ÉVOSZ tapasztalatai szerint romlik az ágazat jövedelmezősége, ami a 2016 és 2019 közötti időszakban – igaz, nagy szórást mutatva – átlagosan még 15 százalék körüli volt, de tavalyelőtt a nem várt mértékű alapanyagár- növekedés, 2022-ben pedig az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai miatt visszaesett 8-10 százalék közé. Idén ez az arány tovább csökkenhet, így az építőipari cégek elemi érdeke azt diktálja, hogy minden lehetséges eszközzel igyekezzenek felszámolni a technológiai lemaradást, felgyorsítani a költségkímélő megoldások minél szélesebb körű alkalmazását.  

*Forrás: Központi Statisztikai Hivatal
**Forrás: az ÉVOSZ sajtóközleménye


PlanRadar