Ennek részeként bővítették 200 millió dollárból az amerikai cég kölni, európai bázisát, ahol 190 ezerre növelték óránkénti szortírozó kapacitásukat.

Az idei év folyamán a UPS magyarországi tevékenységén belül kiemelkedő jelentőségű a tavaly felvásárolt Cemelog egészségügyi-logisztikai cég integrálása lesz. Jelezte: a felvásárlással a magyar piacon már három szegmensben lesz jelen a UPS: kis- és nagycsomagok továbbításában, valamint az egészségügy-logisztikában. Mindhárom fő tevékenységi körnek saját irányító központja van az országban, alkalmazottaik száma megközelíti a négyszázat.   

Jelenleg a UPS munkanapokon minden nap üzemeltet egy légi teherjáratot Budapestről Bécs érintésével a kölni központba. Elmondása szerint folyamatosan dolgoznak azon, hogy a gépet már Budapesten teljesen feltöltsék áruval és közvetlen kapcsolat legyen Kölnnel.

A magyar piacon a UPS az elkövetkezendő két évben erősíteni szeretné pozícióit, ebben segítségére van az Európán belüli export első negyedévben mért 10 százalékos bővülése is. Közölte továbbá: Magyarország az egyik legfontosabb piacuk, ezért hosszú távon terveznek és a GDP is megfelelő ütemben bővül.

A UPS legutóbbi negyedéves jelentése szerint globális csomagforgalmát 7,2 százalékkal növelte, bevétele 5,6 százalékkal 14,27 milliárd dollárra emelkedett, magasabb lett az elemzői várakozásokban szerepelt 14,07 milliárd dollárnál.

A GKI korábbi felmérése az átvevőpontok népszerűségének növekedését prognosztizálja a futárokkal szemben.


MTI