A nyertes projekt a hatvani ipari park területén megvalósuló több mint 60 ezer négyzetméteres logisztikai központ.

Az EuropaProperty.com a közép-kelet-európai térség vezető ingatlanpiaci médiacsoportja, amelynek nevéhez számos díjátadó mellett a fejlesztői, üzemeltetői és befektetői szakma javát felvonultató konferencia és üzleti fórum fűződik. A január 17-én megrendezett 2nd Annual CRE Awards elnevezésű gálán a 30 tagú nemzetközi szakmai zsűri összesen 20 kategóriában hirdetett győztest. A grémium a díjra nevezett cégek és projektek rövidített listájáról választotta ki a végső nyerteseket. A maximális átláthatóság és objektivitás érdekében a döntési folyamatot az EY (korábbi nevén Ernst & Young), a világ egyik vezető tanácsadó cége felügyelte.

A legjobb egyedi, azaz ügyfélre szabott raktárfejlesztésért járó díjat (Warehouse BTS Project of the Year) erős mezőnyben versenyezve nyerte el a NIPÜF Csoport. Az elismeréssel méltatott hatvani létesítmény a Bosch közép-kelet-európai stratégiai elosztóközpontjaként üzemel majd, és több, a hazai piacon egyedülálló műszaki megoldást is felvonultat, egyebek mellett a szomszédos üzemcsarnokból az úttest fölött átívelő árumozgató rendszert.

Török Zsombor, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy mindössze hároméves fennállásunk alatt a második nagy presztízsű szakmai díjat szereztük meg. Úgy gondolom, hogy mindez nem csupán kollégáink munkájának eredményességét jelzi, hanem a piac részéről is fontos visszajelzés: a NIPÜF jelentős tényező a hazai ingatlanpiacon.”

 

NIPÜF