A tranzakció részét képezi egy teljesen bérbeadott, 32.300 négyzetméter alapterületű „A” osztályú épület, valamint egy 24 hektáros földterület.

A Prologis Park Hegyeshalom Magyarország északnyugati régiójának első modern logisztikai központja, amely stratégiai helyszínen, az úgynevezett „mágikus háromszögben” helyezkedik el a magyar, osztrák és szlovák határ között. A park területéről Pozsony az M15-ös, Bécs és Budapest pedig az M1-es autópályán keresztül közvetlenül elérhető.

„Üzleti stratégiánk központjában a magas belépési korláttal, erős kereslettel és alacsony üresedési rátával rendelkező piacok állnak” - mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi ügyvezetője. „Ennek megfelelően továbbra is a Budapest környéki kiemelt helyszínekre koncentrálunk Magyarországon.”

A Prologist a JLL képviselte, míg a Horváth Rudolf tanácsadója a Deloitte volt.

 

Prologis