A megnyitó ünnepség, melynek a „Terület Vállalata Növekedéshez” címet adták, összefoglalta az SBU konstrukció előnyeit a leendő ügyfelek számára: iroda és disztribúciós terület egy tető alatt, a wrocław-i városhatáron belül. A ceremónián a helyi önkormányzat képviselői mellett üzleti partnerek, ügyfelek és más meghívottak is résztvettek.

„Büszkék vagyunk erre a befektetésre, amelynek megnyitása egyben a Prologis Park Wrocław III teljes kiépülését is jelenti” – mondta Ben Bannatyne, a Prologis közép- és keleti-európai ügyvezető igazgatója. „Jelenleg Wrocław az egyik legkeresettebb helyszín, és itt az egyik legalacsonyabb az elérhető területek aránya is, de a Prologis Park Wrocław V területén található földkészletünk segítségével bármikor, bármilyen felmerülő piaci keresletet ki tudunk szolgálni”.

„Mindössze hat hónappal az építkezés megkezdése után már adjuk is át első SBU épületünket ügyfeleinknek, akik az épület 75%-át foglalják el. A fennmaradó területről is folynak már tárgyalások, ami fantasztikus eredmény, és igazolja wrocław-i üzleti stratégiánkat” – tette hozzá Ewa Zawadzka a Prologis földterületért és fejlesztésért felelős vezetője.

Az SBU létesítményt Jakub Jaszczyński tervezte (AMF Konstrukcje Budowlane), a generálkivitelező a Goldbeck volt.

A Prologis Park WrocławIII, amely jelenleg 148 000 négyzetméter területet foglal magában, a wrocław-i körgyűrű mellett található a Graznicza utcában, hét kilométerre, délkeletre Wrocław-tól, valamint 3,5 kilométerre a repülőtértől.

Az SBU épület jelenlegi ügyfelei az Active, a Getback, a Max Fliz, a Metalcom, a Neuca és a Schumacher Packaging.

A Prologiskezelt és birtokolt közép- és kelet-európai portfóliója 3,7 millió négyzetméter logisztikai és disztribúciós területet foglal magában (2014. június 30-i adatok szerint). Négy parkjában található több mint 360 000 négyzetméteres portfóliójával a Prologis a legnagyobb ipari-létesítmény szolgáltató az alsó-sziléziai régióban.

 

Szezám