Az új „Partners, Unlimited” mottó jól tükrözi a vállalat értékeit és azt a célt, hogy együttműködésen alapuló, stabil kapcsolatot építsen ki az érdekelt felekkel.

FÓKUSZBAN A KÖRNYEZETVÉDELEM
Az ENSZ Globális Megállapodásának tíz alapelvével összhangban a GEFCO Csoport elkötelezett az emberi jogok, a nemzetközi munkaügyi sztenderdek, az anti-korrupciós küzdelem és a környezetvédelem mellett.

Az elmúlt két évben GEFCO elérte a kitűzött célját, hogy évente 2%-kal csökkentse CO2-kibocsátását. A vállalat a vevőivel és beszállítóival is szorosan együttműködött ennek érdekében, többek között a külön erre a célra kifejlesztett Castor szoftver segítségével, mellyel a vevők nyomon követhetik és csökkenthetik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A GEFCO által beszállítói és alvállalkozói számára kiadott „Felelős beszerzési nyilatkozatot” 2017 végére a cégcsoport több mint 1100 közúti szállítmányozó partnere írta alá,, elfogadva a gépjárműveket érintő környezetvédelmi előírásokat. Az érintettek részt vesznek majd egy környezettudatos járművezetésről szóló oktatáson is.

Annak érdekében, hogy a vállalat folyamatosan vizsgálhassa a társadalomra és a környezetre gyakorolt hatását, számos értékelési programban is részt vesz. 2017-ben a GEFCO 59 telephelye újította meg ISO 14001-es tanúsítványát. Mindeközben a vállalat elérte a B minősítést a CDP-n (Carbon Disclosure Project), a korábbi, 2015-ös D besorolásból lépett elő. A vállalatok társadalmi és környezetvédelmi gyakorlatát, üzleti etikáját és felelős beszerzését vizsgáló EcoVadis 2017-ben 100-ból 60 pontra értékelte a GEFCO-t, hangsúlyozva a vállalat által elért pozitív eredményeket.

A SZOLGÁTATÁSOK KÖRNYEZETRE GYAKOROLT KÁROS HATÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE
Kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében a GEFCO olyan környezetbarát befektetéseken dolgozik, melyek megfelelnek az ellátási lánc által diktált igényeknek. Ilyenek például a következők:
•    A közúti közlekedés optimalizálása a CADIS OPTIM flottakövető szoftver új változatával, mely a tehergépkocsi-fordulók optimalizálására vonatkozó funkcióval bővült. A tesztek a következő eredményeket hozták: 15%-kal kevesebb futott kilométer, 4%-kal kedvezőbb raktér-kihasználtság, 9%-kal kevesebb tehergépkocsi az utakon.
•    Multimodális szállítás és alternatív útvonalak kidolgozása (pl. Selyemút). Azon túl, hogy a vasúti szállítás költségeit tekintve tizede a légi úton történő szállítás költségeinek, továbbá fele olyan hosszú határidőkkel működik, mint a tengeri szállítás, jóval kevésbé terheli a környezetet, hiszen például a tengeri szállításhoz képest ötször kevesebb káros anyag kibocsátásával jár.
•    „Zöld” tárolási megoldások kidolgozása, mint például a courgenay-i járműtároló telep, ahol Svájc legnagyobb teljesítményű naperőműve található. 2017-ben, a több mint 50 telephelyen bevezetett energiatakarékossági intézkedések eredményeként a GEFCO 8%-kal csökkentette az energiafogyasztását.

Az Infinite ProximityTM  népszerűsítése
2017-ben a GEFCO tíz pontot emelt ki vállalati kultúrájából. Ez a tíz alapelv az Infinite Proximity™ program égisze alatt iránymutatásként szolgál a munkavállalói tevékenységekhez és döntésekhez, valamint a vállalat általános fejlődéséhez. A program indítása lehetőséget biztosított arra, hogy a cég teljes igazgatósága személyesen is találkozhasson 12 ország több mint 2000 vezetőjével nyolc európai, ázsiai és dél-amerikai országban.

Ami a toborzást illeti, a vállalat stratégiája négy alappilléren nyugszik: átláthatóság, hatékonyság, láthatóság és asszertivitás. Az összes HR vezető továbbképzésen vett részt, melynek témája a munkaadói márkaépítés és a toborzási gyakorlatok szabványosítása volt. A GEFCO csoport együttműködésre lép oktatási intézményekkel is annak érdekében, hogy a fiatal tehetségek számára még vonzóbbá tegyék a vállalatot. A cégcsoport 2017-ben 1920 munkavállalót vett fel határozatlan idejű munkaszerződéssel, ami 2016-hoz képest 27%-os bővülést jelent. A GEFCO sorozatban másodszorra is megkapta Franciaországban a „Happy Trainees” (boldog gyakornokok) elismerést, és a hatodik helyet érte el a „nemzetközi” kategóriában.

 


GEFCO