Raktár fogalma

A raktározás a diszpozíciós tevékenységek illetve az anyagmozgatás mellett a fő logisztikai funkciók közé sorolható. Napjainkban már nyilvánvalóvá vált, hogy bár a logisztikai fejlesztések egyik fő célkitűzése a raktári készletek csökkentése, a raktári rendszerek továbbra is fontos, kiegyenlítő szerepet töltenek be a logisztikai ellátási láncokban. A raktárakban biztosítják az áruk raktári be- és kirakodását, osztályozását, megrendelések előkészítését, valamint számítógépes, vonalkódos nyilvántartó rendszerrel az áruk raktári nyilvántartását és az elszámolások elkészítését. A raktárak fontos szerepet töltenek be a logisztikai folyamatban, hiszen a vállalat logisztikai költségeinek jelentős része itt képződik. Az általános raktározási gyakorlatban raktárépületben, tárolón, hombárban és tartályban való tárolási módok különböztethetők meg. A raktárépületben (hagyományos-, csarnok- vagy magasraktárban) főleg darabárukat, esetenként ömlesztett árukat tárolnak. Az áruk sajátosságai közül az alak, a méret, a térfogat és az egyéb különleges sajátosságok (nedvességre, hőre érzékeny, tűzveszélyes, törékeny stb.) játszanak szerepet. A raktárakat többek között csoportosíthatjuk gazdasági ágazatok alapján (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és közlekedési),a termelési folyamatban betöltött szerepük szerint (alapanyag, segédanyag, félkésztermék és késztermék raktárak) és térbeli elosztási folyamatban betöltött szerepük szerint is (fogyasztásicikk-kereskedelmi, termelőeszköz-kereskedelmi, felvásárló, melléktermék- és hulladékgyűjtő kereskedelmi, közlekedési, szállítmányozói, központi és regionális ellátó-, elosztó raktárak.) A készletváltozás sajátosságai szerint a következő alapesetek különböztethetők meg: 1, Azonos árufajta érkezik és távozik nagy mennyiségben (pl. késztermék raktárak). Jellemzőjük: a belső műveletek egyszerűek és viszonylag könnyen gépesíthetők. 2, Kevés árufajta érkezik viszonylag nagy mennyiségben, távozik kisebb tételekben (pl. egyes kereskedelmi raktárak). Jellemzőjük: a beérkezett tételeket meg kell bontani, hogy az igényeknek megfelelő kisebb egységek kiszállíthatók legyenek; részleges komissiózás szükséges. 3, Sok árufajta érkezik kis mennyiségben, távozik nagyobb tételekben (pl. alkatrészraktárak, anyagraktárak). Jellemzőjük: a belső műveletek munkaigényesek és rendszerint csak nagy beruházással gépesíthetők, a térkihasználás viszonylag kicsi. 4, A távozó árufajták meghatározott időnként visszatérnek (készletforgó raktárak: szerszámraktár, szertár). Jellemzőjük: kis befogadóképesség, alacsony gépesítettségi színvonal. 5, A távozó árufajták meghatározott idő után többször visszatérnek, de minőségi változásokon mennek át (műveletközi raktárak). Jellemzőjük: kis befogadóképesség, magas automatizálhatóság.

A kategóriás raktárak

Épületek, amelyeket kifejezetten raktározási tevékenység ellátására építettek. Már az építési fázistól kezdve szigorú követelményeknek kell megfelelniük, mint pl: építési anyaghasználat, belmagasság, közlekedők szélessége, belső kialakítás formázhatósága a tárolandó termékek függvényében. Valamint igen fontos a vasúti vonalak könnyű megközelíthetősége, a moder megfigyelő rendszer, független energia és víz ellátás, iroda helyiség és autópálya közelség. Ezen raktár épületek speciális pabló borítással rendelkeznek, magas a terhelhetőségük, modern tűzjelző rendszerrel vannak felszerelve, a belső világítás, a hőmérséklet és a páratartalom szabályozható a tárolt áruk típusától függően. - Modern egy szintes raktár épület, lehetőleg téglalap alakú, oszlopok nélkül vagy az oszloptávolság legalább 9m és a folyosók közti távolság legalább 24m - 40–45% területi lefedettségi ráta - Egyenletes betonpadló, pormentes felület, több mint 5t/m2 terhelhetőség, 1.20m vastagság - Belmagasság - legalább 10m, amely lehetővé teszi a több szintű állványok kialakítását. - Hőmérséklet szabályozás - Szellőző rendszer - Tűzjelző,- és autómata tűzoltó rendszer - Biztonsági riasztó és megfigyelő rendszer - Megfelelő (több mint 1/700m2) arányben autómata védett dokkok, rámpakiegyenlítővel. - Parkoló nehéz járművek és személyautók részére. - Rendező terület a kamionok számára - Iroda helyiségek. - Személyzeti létesítmények (mosdó, zuhanyzó, öltöző, etc...). - Távközlési szolgáltatások. - Kerítéssel ellátott, őrzött jól kivilágított parkosított terület. - Autopályákhoz való közelség. - Professzionális terület management. - Személyzeti beléptető rendszer (opcionális) - Független energia és fűtés ellátás (opcionális) - Vasút hálózat. (opcionális)

B kategóriás raktárak

Viszonylag új, vagy felújított épületek, általában sok helyiséggel. Az előírások megszablyák a belmagasságot, a rámpák szükségességét a kipakoláshoz, az autómata kapuk alkalmazását, emelőszerkezeteket, modern tűzjelző rendszerek használatát, valamint a kiegészítő létesítmények jelenlétét. - Újonnan épített vagy felújított egy vagy több szintű raktárépületek, lehetőség szerint téglalap alakúak. - Megfelelő arányú teherliftek, több mint 3t (legalább 1/2000m2) terhelhetőséggel a több szintű épületek esetén - Belmagasság meghaladja a 6m-t - A padló aszfalt, vagy bevonat nélküli beton - Fűtési rendszer - Tűzjelző,- és autómata tűzoltó rendszer - Rakodódokk - Parkoló nehéz járművek részére - Rendező terület a kamionok számára - Bekerített, őrzött terület - Távközlési rendszer - Biztonsági riasztó és megfigyelő rendszer - Személyzeti létesítmények - Szellőző rendszer (opcionális) - Iroda helyiségek (opcionális) - Személyzeti beléptető rendszer (opcionális) - Független energia és fűtés ellátás (opcionális) - Vasút hálózat. (opcionális)

C kategóriás raktárak

Épületek, amelyek eredetileg nem raktározási célt szolgáltak (korábbi gyárak, szállítmányozó cégek vagy különböző hangárok), vagy azon gyárak amelyek a múlt században épültek. Általában ezen épületek rendelkeznek fűtési rendszerrel és a rakodáshoz szükséges rámpákkal. Igen nagy befektetést igényel a kategóriában való feljebb léptetésük, mivel a régi eszközöket le kell cserélni, ki kell építeni a biztonsági rendszert, tartalék kapukat fel kell szerelni s nem utolsó sorban a szükséges utakat, parkolókat mind személyzeti autók mind a nehéz gépjárművek számára ki kell építeni. - Ipari létesítmény, vagy hőszigetelt raktár - Belmagasság meghaladja a 4m-et - Padló - aszfalt, vagy bevonat nélküli beton - Teherliftek több emeletes épületek esetén (opcionális) - Kapuk (opcionális) - Parkoló és rakodó terület a nehéz gépjárművek számára (opcionális) - Szellőző rendszer (opcionális) - Fűtési rendszer (opcionális) - Iroda helyiségek (opcionális) - Távközlési rendszer (opcionális) - Biztonsági riasztó és megfigyelő rendszer (opcionális) - Rakodódokk (opcionális) - Bekerített, örzött terület (opcionális) - Vasút hálózat. (opcionális) - Személyzeti létesítmények (opcionális)

Olyan helyiségek amelyek nem tárolási célokat szolgálnak. Lehetnek pincék, garázsok vagy más különálló, nem fűtött épületek. Ezekben a raktárakban általános dolgokat tárolnak, így nem szükséges külön speciális tárolási feltételeknek megfelelniük. A D kategóriás raktárakat abban az állapotban használják amiben vannak, mivel modernizációra fordított költségből már új raktárat is lehetne építeni. Nincsen hozzáadott értékük, mint pl.: őrzött raktár. - Föld alatti vagy "polgárvédelmi" létesítmények,fűtettlen ipari helyiségek vagy hangárok - Parkoló és rakodó terület a nehéz gépjárművek számára (opcionális) - Szellőző rendszer (opcionális) - Távközlési rendszer (opcionális) - Biztonsági riasztó és megfigyelő rendszer (opcionális) - Bekerített, örzött terület (opcionális) - Vasút hálózat. (opcionális)

Cookie settings icon

Your choice regarding cookies on this site

We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.

This site uses cookies to store information on your computer.

Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.


Necessary Cookies

Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.