A létesítmény nem csak a kelet-nyugati áruforgalmat irányíthatja Magyarország felé, de a későbbiekben az Ázsiából érkező és az oda szállítandó áruk legfontosabb csomópontjává válhat.  Emellett hozzájárul a Magyarország és az észak-német Hamburg és Bremerhaven kikötők közti forgalomkapacitás növeléséhez, egyúttal elősegíti hazánk dél-európai kikötőkkel való kapcsolatának fejlődését. A projekt ezen felül hozzájárul ahhoz is, hogy a forgalom súlypontja a közúti közlekedésről a vasútra terelődjön át.

A beruházás első fázisában a terminál raktározási területének kialakítása, vágányok, parkolóhelyek és a szociális épület kiépítése zajlik, s a leendő magyarországi központ számára egy irodaház megépítését is tervezik. „A beruházás az első fázisban 200 magyar munkahelyet teremt és ez a szám tovább emelkedhet. Az első ember felvétele akár már 2015 júliusában is megtörténhet”- közölte Klaus – Dieter Peters, a HHLA AG elnök-vezérigazgatója. A Budapest-Csepel terminál létrehozását a METRANS és HHLA teljes mértékben önerőből finanszírozza.

„A beruházásnak köszönhetően Magyarország a kelet-nyugati áruforgalom csomópontjává válhat a jövőben” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő mai sajtótájékoztatón.

 

 

MLSZKSZ