Dr. Gondi Ferencet választotta a CTP hazai leányvállalata élére Remon Leonard Vos, a társaság alapító tulajdonosa. Az új vezető szinte a magyarországi piacra lépés kezdete óta aktív részese a a CTP csapatá-nak.
Kezdetben jogi igazgatóként, majd üzleti funkciókért felelős vezetőként, COO-ként és helyettes vezető-ként segítette a stratégiaalkotást és a sikeres üzleti folyamatokat, melynek köszönhetően a CTP rövid idő alatt, mintegy öt év jelenlét után nemcsak élenjáró lett Magyarországon, hanem újszerű üzleti modelljé-nek, okos megoldásainak, közösségépítő és környezetbarát szemléletének köszönhetően piacformáló is.

„A CTP magyarországi vezetőjeként célom, hogy ez a rendkívül dinamikus vállalat megőrizze a piacveze-tő szerepét és folyamatosan új eredményeket érjen el. Csapatommal jó ütemben haladunk előre, közép-pontba helyezve a munkavállalóinkat, az általunk épített közösséget, miközben kiemelt figyelmet fordí-tunk az általunk épített ipari ingatlanok innovatív előállítására és fenntarthatóságára. Vezetésem alatt az elmúlt időszakban több olyan rendkívül izgalmas projektet kezdtünk meg, melyek tovább erősítik idei eredményeinket – hangsúlyozta dr. Gondi Ferenc.

A Közép-Kelet-Európában és Magyarországon is piacvezető ingatlanfejlesztő- és kezelő CTP célja 2026-ra megduplázni portfolióját. „Az idei évben hazai állományuk meghaladja az 1 millió négyzetmétert. Négy év múlva, a terveink szerint 2 millió négyzetméterre kívánjuk növelni, s ezzel párhuzamosan fejlesztjük napelemparkjainkat is, hogy karbonsemlegessé válhassunk. Fókuszunkban a jövő ingatlanjai, a körfor-gásos épületek állnak, amelyekkel új modelleket kívánunk meghonosítani a magyar ipari ingatlanok pia-cán.” – ismertette a stratégiát az új vezető.

A megújult és kibővült csapatnak köszönhetően a közelmúltban olyan új partnerekkel bővült a CTP bér-lői köre, mint például az elektromos autóiról és akkucserélő állomásairól híres kínai autógyártó, a NIO, vagy a Kühne+Nagel. A kiváló gazdasági eredmények mellett ¬– a cégcsoport 2022. első félévét 25%-os portfolió-növekedéssel, 9,5 millió m² bruttó kiadható alapterülettel és több mint 95%-os kihasználtsággal zárta – a CTP több szakmai elismerést kapott idén, például a BREEAM legmagasabb, „Outstanding” foko-zatát, vagy a Portfolio Property Awards az „Év Raktárbérleti Tranzakciója” díját. Legutóbb az október végén megrendezett Europa Property Awardson nyerte el „Az Év Raktárfejlesztője” címet a CTP.

A CTP a logisztikai és ipari ingatlanok legnagyobb tőzsdén jegyzett tulajdonosa, fejlesztője és kezelője kontinentális Európában a bruttó bérbeadható terület szerint, tíz országon átívelő 9,5 millió négyzetméte-rével. A CTP az egyetlen befektető a régióban, amely teljes egészében BREEAM-tanúsítványt kiérdemlő kelet-közép-európai portfólióval rendelkezik. Továbbá, a CTP 2021-től szén-dioxid semlegeses műkö-désre tért át, ami alátámasztja a fenntartható üzletvezetés iránti elkötelezettségét.

 

CTP