Ugyanis befejeződött be a Közép-Európa leghosszabb közúti alagútjai között számon tartott Karavankák alagút háromdimenziós térképének elkészítése.

A legkorszerűbb térinformatikai eszközök alkalmazásával elkészített térkép – szelvényekre bontva - az alagút teljes, 8 kilométeres hosszában pontosan rögzíti annak keresztmetszetét. Ez az alagút üzemeltetőjének segít annak megállapításában, hogy pontosan milyen határig adhat áthajtási engedélyt a túlméretes közúti szerelvényeknek.

Kilométereket kellett kerülni

Az ausztriai Villachot a szlovéniai Ljubjanával összekötő autópálya fontos nemzetközi tranzitútvonal, amelyet naponta több ezer gépjármű, köztük számos teherautó használ. Pontos térkép híján eddig előfordulhatott, hogy egy fuvarozó feleslegesen tett meg kényszerű kitérőt, vagy akár ellenkezőleg, a szállítmány elakadása okozott komoly torlódást.

„Munkánkat a legkorszerűbb mobil távérzékelési technológiák segítették, például a felmérés során használt mobil lézerszkenner másodpercenként 1,1 millió térbeli adat rögzítését tette lehetővé” – mondta el előadásában Csörgits Péter, a Geodézia Zrt. főmérnöke.

A háromdimenziós alagúttérkép elkészítésébe - az Európa vezető geodéziai és geoinformatikai vállalataként jegyzett - Geodézia Zrt. a szlovén DFG Consulting alvállalkozójaként kapcsolódhatott be. A magyar társaság szakemberei a projekt eredményeit először a május 25-29. között Lisszabonban megrendezett Geospatial World Forum című nemzetközi konferencián mutatták be.

 

 

Privatbankar.hu