A magyar piacon működő meghatározó logisztikai szereplők jelentős többsége, mintegy 75 százaléka javított 2013-ban az előző évi teljesítményéhez képest, 11 százalékuk eredménye nem változott, míg csökkenést 14 százalék könyvelhetett el – derül ki a logisztika.com szakportál hagyományteremtő évértékelő iparági felméréséből. Kifejezetten jó hír az iparág számára, hogy a bővülést jelentő társaságok több mint egyharmada legalább 10 százalékos emelkedésről számolt be, 29 százalék 5–10 százalékkal növelte az árbevételét, egyharmaduk pedig pár százalékos éves szintű javulásról számolhatott be.
 
Az idei évvel kapcsolatban a válaszadó cégvezetők igen optimistán nyilatkoztak. „A jelenleg látható folyamatok alapján az árbevétel a társaságok 78 százalékánál haladja majd meg a 2013-as szintet, stagnálást 14, csökkenést pedig mindössze 4 százalékuk prognosztizál, további 4 százalék pedig nem tudta megítélni” – foglalja össze a logisztikai társaságok kilátásait Kürtfalvi Ákos, a logisztika.com főszerkesztő-kiadóvezetője. A felmérés alapján az alszegmensek közül a közúti és vasúti fuvarozás erősödése várható, ezeket együttesen a válaszadók fele jelölte meg kitörési pontként.
 
A cégek a növekedésük elősegítését jellemzően három pontban határozták meg. Egyrészt az üzletfejlesztés, másrészt a beruházások folytatása és erősítése, harmadrészt az átalakítás, illetve a hatékonyság növelése áll az idei év fókuszában. A szolgáltatók új megoldások bevezetésével, újabb feladatok felvállalásával, a meglévő ügyfelek kiszolgálásának további javításával és újabb partnerek szerzésével kívánják elérni céljukat, valamint a géppark bővítése és a meglévő eszközök cseréje az idén is folytatódik a cégek jelentős többségénél. Jó néhány társaság már korábban belekezdett különböző szerkezeti átalakításokba, költségcsökkentésbe és -optimalizációba, valamint szakértői, speciális feladatokra fókuszáló csapat felállításába, ezek a folyamatok pedig átnyúlnak erre az évre is.
 
A kutatás további jó hírekkel is szolgál a munkavállalók és a logisztikai szolgáltatók ügyfelei számára egyaránt. A válaszadók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a cégnél a foglalkoztatottak száma növekszik az idén, csökkenésről csupán 7 százalék számolt be. A szolgáltatások árazásával kapcsolatban kiderült: a kutatásban részt vevő vállalkozások pontosan fele a tavalyi évvel megegyező árszinteken dolgozik 2014-ben, 11 százalékuknál egyenesen csökkenés, 39 százalékuknál azonban áremelés várható.
A hazai logisztikai szolgáltatók folyamatosan deklarált célja az erősebb régiós jelenlét elérése, azonban ehhez az alapelvárásként megjelenő megbízhatóság, technikai fejlesztés és üzleti innováció hármasa mellett több egyéb feltétel megléte is szükséges. „Az általános felfogás szerint a jelen gazdasági környezetben mindenki számára az ár a fő meghatározó tényező, de emellett legalább annyira fontos a minőségi, ügyfélközpontú, egyedi, testre szabott szolgáltatás nyújtása, valamint a szüntelenül változó piaci környezethez és igényekhez való alkalmazkodás képessége” – összegezi a vállalkozások teendőit Kürtfalvi Ákos.
 
A hőn áhított növekedést természetesen a külső tényezők pozitív irányú változása is nagyban elősegítheti. A cégvezetők szerint a gazdaság további erősödését kiváltó intézkedések tudatos alkalmazása, valamint az eurózónába való belépés az egész iparág érdekeit szolgálná. „Természetesen a magyar ipari növekedés motorja továbbra is az ipari export, ezen belül is Németországba irányuló kivitel. A hazai gazdaság fejlődéséhez nagymértékben hozzájárul az, hogy a magyar cégek mennyire tudják kiaknázni a német fellendülést és az ipari kereslet növekedését. Amennyiben ez kellő mértékben megtörténik, akkor abból a hazai logisztikai szolgáltatók egyértelműen csak profitálhatnak, elérve ezzel is a kitűzött céljaikat” – nyújt előretekintést Kürtfalvi Ákos.

 

Prime Partners