A többek között beltéri GPS-nyomkövető technológiát is felvonultató, a legkorszerűbb innovációkkal ellátott logisztikai központ a legnagyobb egybefüggő csarnok a régióban, ami egyúttal a miskolci gyár a teljes cégcsoporton belüli kiemelt jelentőségét is mutatja.

A korábban meglévő miskolci telephely osztott kiszolgáló egység volt, így a fenntartható jövőbe történő beruházásként a globális menedzsment vadonatúj logisztikai központ létesítése mellett döntött a magyar gyáregység számára. A 215 dolgozónak munkát adó, nívós építészeti igényekkel felhúzott ipari létesítmény a legkorszerűbb eljárásokat, folyamatokat vonultatja fel. A húszezer négyzetméteres központ mintegy kilenc részterületen támogatja aktívan az indítómotorok és generátorok gyártását a mindössze egy kilométer távolságban működő gyár számára. A raktár összkapacitása 18 035 paletta.

Az új logisztikai központ egyik nagy újítása az innovatív, újgenerációs sorellátási mód. Így a gyárban folyamatosan a következő 3 órára biztosítják az alap és csomagoló anyagot. Ez hatékonnyá teszi a munkavégzést, minimalizálja az üresjáratokat, a kamionok és a gyárban működő sorellátást biztosító szállító eszközök megfelelő töltöttségi szinten, a megfelelő időben tudják a gyártósorokat alapanyaggal ellátni. Egy másik forradalmi újítás a nyilvántartásban, anyagok könyvelésében hoz áttörést. A beltéri helymeghatározási rendszer – GPS nyomkövető rendszer – alapú, automatizált könyvelés lehetővé teszi, hogy egy virtuális határsávokon átgördülő alapanyagok automatikusan könyvelődjenek a nyilvántartó rendszerben. Így emberi közreműködés nélkül, minden korábbinál precízebb lesz az áruk mozgásának nyomon követése, az árukészlet nyilvántartása, raktárkészlet kezelése. A SEG Automotive cégcsoport számára a miskolci logisztikai telephely létesítése globális értelemben is stratégiai beruházásnak számít, amely a világ tizenhat országában jelen lévő cégcsoport közel valamennyi egysége számára nyújt közvetve, vagy közvetetten szolgáltatást.


Jarmuipar.hu