A telken felépítendő ipari és logisztikai központban a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületek kapnak majd helyet, összesen 193.000 négyzetméteren. A maglódi beruházásra azt követően kerül sor, hogy a társaság nemrégiben megvásárolta első, 76 hektáros telkét szintén az M0 mellett, Fóton, ahol egy logisztikai megaparkot épít fel.

Budapest keleti agglomerációjának leggyorsabban fejlődő ipari zónájában, a termelő vállalatok és a logisztikai szolgáltatók számára is optimális helyszínen, Maglódon folytatja fejlesztéseit HelloParks. Az M0 körgyűrű mentén, az M4 és az M5 autópályák, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében található, 46 hektáros telken már megkezdődött az első ütemben épülő, közel 46 ezer négyzetméteres létesítmény megvalósításának előkészítése. Az első épület 2021 végére készülhet el, e beruházás értéke meghaladja a 40 millió eurót (14,4 milliárd forint).

Ezt megelőzően a HelloParks a közelmúltban jelentette be, hogy Fóton, egy 76 ha-os területen építi az ország egyik legnagyobb ipari és logisztikai központját, ahol összesen 330 ezer négyzetméternyi raktár- és ipari terület kialakítására van lehetőség.

„A HelloParks célja, hogy a rendkívül versenyképes és hatékony, a fenntarthatóságot is szem előtt tartó megaparkokkal növelje Magyarország régiós versenyképességét. A fejlesztésekkel hazánk valódi logisztikai központtá tehető, hiszen az e létesítmények révén új, regionális léptékben gondolkodó ügyfelek vonzhatók be a hazai piacra” – mondta Nemes Rudolf, a HelloParks vezérigazgatója.

A maglódi telken összesen 193.000 négyzetméternyi raktár-, könnyűipari- és irodaterület kialakítását tervezi a HelloParks. A területen több csarnoképületet helyeznek majd el, a legkisebb 26 ezer, a legnagyobb – a bérlői igények függvényében – akár 90 ezer négyzetméteres is lehet. Az első ütemben felépülő létesítmény legkisebb bérbe vehető területe 3200 négyzetméter. Az ennél kisebb, vagyis az akár 500, 1000 vagy 2000 négyzetméteres területet igénylő bérlőket a második épülettel tudják majd kiszolgálni, a saját tulajdonú ingatlant keresők számára pedig közművesített telkeket kínál a HelloParks. A Fótra tervezett megaparkhoz hasonlóan a Maglódon felépítendő létesítmények – az energiahatékonyságot és a környezetkímélő üzemeltetést biztosító okos megoldásoknak köszönhetően – szintén teljesítik majd a BREEAM fenntarthatósági szabvány előírásait. Ugyanígy a fenntarthatóságot szolgálja, hogy a bérlők a park területén elektromos golfkocsikkal közlekedhetnek.

„Budapest keleti agglomerációja az elmúlt években jelentősen felértékelődött, hiszen több, gyártással és disztribúcióval foglalkozó nemzetközi cég telepedett le itt, lényegesen csökkentve az elérhető területek méretét. Arra számítunk, hogy ebben a régióban is az M0 körgyűrű nyugati és déli szektorához hasonló fejlődés valósul meg. A maglódi fejlesztés előkészítésével így újabb fontos lépést tettünk afelé, hogy a HelloParks a dinamikusan növekvő ipari- és logisztikai piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon előbb Magyarországon, később pedig a régióban. Az e-kereskedelem gyors fejlődése, a termelési kapacitások visszatelepítése új trendet indított el, a régiós EU-központok kialakulását. A HelloParks által tervezett megaparkok ebbe a trendbe illeszkedve szolgálják ki majd a régiós és a városi logisztikai igényeket, ezért folyamatosan vizsgáljuk a további terjeszkedési lehetőségeket a budapesti agglomerációban és a vidéki nagyvárosok vonzáskörzetében” – tette hozzá Nemes Rudolf.

A HelloParks a Futureal-csoport évtizedes ingatlanfejlesztői és befektetői tapasztalatára támaszkodhat. A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, összesen 3 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, több mint 5 milliárd euró értékben.

 

Futureal