Kovács Marcell a MASPED Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója nyerte 2017-ben az Év logisztikai menedzsere rangos szakmai címet.

A szakember 2000-től a MASPED Csoportban a logisztikai szolgáltató üzletág szakmai vezetőjeként, majd 2014-től ügyvezetőjeként meghatározó szerepet tölt be a vállalat logisztikai üzletágának töretlen fejlődése terén.

Széles körű ellátásilánc tervezési, szervezési és irányítási tapasztalatai kiterjednek a műszaki cikkek, mobiltávközlési és jövedéki termékek, gép-, és járműalkatrészek kezelésére, valamint a gyártás kiszolgálás területére is.

A MASPED Logisztika folyamatos fejlődése a kezdetektől 2001-től töretlen, évről-évre növelte mind az árbevételét, mind pedig az eredmény termelő képességét, a MASPED Csoport raktári ingatlanállományának hasznosítása mellett. A legfontosabb ügyfeleket 10-12 éve a rendszeres tendereken meg tudták tartani, ami a versenyképes, transzparens árazás mellett, az egyes tevékenységek és folyamatok tudatos fejlesztésének, innovatív megoldások alkalmazásának tudható be. A társaság kezdetben maroknyi csapata mára 140 munkatársra, a 3.200 m2 saját kezelésű raktárkapacitás pedig 45.000 m2-re bővült.

A szolgáltatások tudatos fejlesztése elsősorban a partnerekkel történő elektronikus adat menedzsmentjére, valamint a folyamatok hatékony IT támogatására terjedt ki.

Személyes meggyőződése szerint a legfontosabb „erőforrás“ az Ember. Ennek szellemében örömmel mentorálja, fejleszti a munkatársait. Innovatív gondolkodásmódjával, és a munkatársai ez irányú motiválásával számos esetben a megbízói igények felmerülését megelőzve tűznek ki fejlesztési irányokat és valósítanak meg újszerű elképzeléseket a Megbízók legnagyobb megelégedésére.
Aktív szerepet vállal a logisztika széles körű, közérthető megismertetésében, népszerűsítésében. Az MLBKT Logisztikai szolgáltató tagozatának egyik alapító tagja.

Horváth Tamás, a Takarékellátó vezérigazgatója lett 2017-ben Az Év Beszerzési Menedzsere

Az MLBKT 2017-ben Horváth Tamásnak, a MA-TAK-EL Zrt. vezérigazgatójának ítélte oda Az Év Beszerzési Menedzsere díjat.

A díjazott 10 év beszerzési vezetői tapasztalattal számos indirekt beszerzési területen  szerzett jártasságot. Tevékenységét 2005-ben kezdte az Aldi ausztriai központi egységénél, mint beszerzési igazgató, illetve területi értékesítési vezető. 2008-tól az UniCredit ausztriai központjában a CEE régió stratégiai beszerzését irányította, majd 2012-ben vette át a Raiffeisen banknál az Austria és CEE régió általános beszerzési vezetését. 2016 óta a MA-TA-KEL Zrt. vezérigazgatói pozícióját tölti be.

Vezetése alatt a takarékszövetkezeti integráció során elindította azt a centralizációs programot, amelynek eredményeképpen mintegy 50 jogi entitás számára épültek ki a közös beszerzési (közös tenderek és szabályzatok), illetve üzemeltetési feladatok (pl. flotta menedzsment, létesítményüzemeltetés, bank biztonság, stb.). Az elért és megcélzott eredményekben nagy szerepe volt Horváth Tamás vezetői képességeinek (people management, soft skills), a komplex keretrendszerek kiépítésével kapcsolatos tapasztalatainak és a változás menedzsmentben való jártasságának.

Rendszeresen tart előadásokat szakmai fórumokon és vesz részt szakmai rendezvényeken.

Logisztikai Kiválóság Díjat nyert a SMark Technology Zrt.

Az MLBKT Elnöksége a 2017-ben a Logisztikai Kiválóság Díjat a SMark Technology Zrt. és a Network Cargo B.V. „Export magyar libamájak nyomon követése eredetigazolással Nyugat-Európában” című pályázatának ítélte.

A pályázatban leírt megoldás egy olyan komoly, és eddig nehezen megoldható problémára ad lehetséges választ, amely egyedi, egyszerűen kivitelezhető és komoly előnnyel jár az alkalmazói számára.

Manapság a termék-hamisítás, a gyenge minőségű utánzatokkal való hitelrontás, és az ezek ellen való küzdelem jelentős erőforrásokat köt le elsősorban az egyedi, különleges minőségű termékek gyártói és forgalmazói oldalán. Ráadásul megfelelő bizonyítékok összegyűjtése és azok kétségbevonhatatlanságának biztosítása nélkül ez a küzdelem gyakran végződik bukással, piacvesztéssel. Nem csoda hát, hogy egyre növekvő érdeklődésre tarthat számot egy olyan megoldás, amely egyszerre képes az eredetet igazolni és az árut nyomon követni, ezáltal komoly esélyt adva a termékek védelmére és a megfelelő információk szolgáltatására.

Az egyedi, és mára már kész, kidolgozott megoldással már könnyen elérhető és alkalmazható az a jelölőcímke és ahhoz kapcsolódó leolvasó rendszer, amely segítségével a rögzített és visszakereshető információk a termékek követését és a teljes eladási lánc mentén a minőség biztosítását hivatott támogatni.

A pályázat nemzetközi szinten is újdonságnak számít, és külön erénye, hogy teljes mértékben magyar fejlesztő csapat munkájának a gyümölcse.
 
Díjátadó ünnepség
Az ünnepélyes díjátadóra az MLBKT 25. éves kongresszusán, november 15-én kerül sor Siófokon.

 

MLBKT