E szakmai nap elsődleges célja, hogy az érdeklődők megismerjék a logisztikai szakma kulisszatitkait és bepillanthassanak a logisztika világába. A magyarországi eseménysorozat szervezését idén
is az MLBKT kezdeményezte és koordinálta.

A Társaság koordinálásával az idén 2022. április 21-én immár 10. alkalommal valósul meg a Logisztika Napja. Az esemény ezen a napon összehozza a logisztikai szakmát az érdeklődőkkel.
Cél, hogy megnyíljanak a magyarországi logisztikával foglalkozó helyszínek kapui és minél többen megismerjék a szakma kulisszatitkait, bepillantást nyerjenek a mindennapi
működésükbe és testközelből is megismerjék a tevékenységüket.

A tavalyi évben a pandémia miatt kizárólag online események szervezésére volt lehetőség ám így is számos intézmény és vállalat, Budapest mellett országosan további 8 településen
csatlakozott az eseményekhez, amelyeken összesen több mint 1000 fő vett részt.

Az idén, természetesen a járványügyi szabályozások, előírások szigorú betartása mellett személyes részvételi lehetőséggel kínál remek programokat az eseménysorozat, amelyre ez
alkalommal is több száz résztvevőt várnak a helyszíneken és a képernyők előtt.

Ingyenes programok szervezésével bármely cég, amelynek a logisztikai szakmával kapcsolatban megosztható hasznos tudása, tapasztalata, információja van csatlakozhatott az
idei eseményekhez. 2022-ben 24 esemény startol ezen a napon országszerte Budapest mellett további 9 helyszínen. A Logisztika Napjára szervezett programkínálat lefedi a teljes ellátási lánc
területét, így minden érdeklődő találhat számára megfelelő, érdekes és értékes szakmai információkat tartogató programo(ka)t.

A programok között lesznek előadások, amelyekkel a szervező cégek nem titkolt célja a logisztikai szakma iránti érdeklődés felkeltése, de az érdeklődők választhatnak akár podcast hallgatást és online formában megrendezett programot, bemutatót is. A résztvevő cégek bemutatják többek között, hogy milyen fontos szerep jut a digitalizációnak a logisztikában is, legyen szó gyártási vagy akár a raktározási területről, de megmutatják automatizált raktáraikat is napi működés közben. A programok között helyet kaptak kifejezetten közép- és/vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulóknak szóló események, amelyek célja, hogy közelebb hozzák a logisztikai szakmát a teljesség igényével bemutassák annak minden szépségét, különlegességét és érdekességét.

Egy-egy előadás erejéig az érdeklődők olyan izgalmas, mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre is válaszokat kaphatnak, mint például melyek lesznek a kritikus alkatrészszállítmányok, vagy melyik kiszállítási tevékenységet zavarhatja meg a kiszámíthatatlan időjárás vagy akár egy sztrájk, termékvisszahívás, esetleg a nyersanyaghiány.

A Daniella Kft. által szervezett program keretében például a résztvevők megismerhetik a logisztikai központ működését, beleláthatnak, hogy miért van szükség egy ilyen logisztikai központban a folyamatok automatizálására a hatékonyabb működés érdekében. Az előadás után az automata raktár bejárása következik, ahol a technológia ismertetése mellett logisztikai
és automatizálási szakemberek körbevezetésével működés közben is megtekinthető a raktár. Szintén izgalmasnak ígérkező programot kínál a METRANS Konténer Kft. által szervezett
látogatás, ahol bemutatják egy konténerterminál mindennapjait. A Logisztika Napja hivatalos eseménysorozata a Budapesti Corvinus Egyetem szervezésében egy könnyed, játékos és szórakoztató Logisztikai Kocsmakvízzel zárul a nap végén.

Minden program és további részletek a http://logisztikanapja.hu/ weboldalon.


MLBKT