A kínai kereskedelmi minisztérium szerint korlátozná a versenyt a tengeri áruszállításban a legforgalmasabb ázsiai–európai útvonalakon a világ három legnagyobb tengeri szállítmányozási cégének az a törekvése, hogy globális hajómegosztási szövetséget hozzanak létre költségcsökkentési célból. A P3 nevű formációban a Maersk, a genfi központú Mediterranean Shipping Company (MSC) és a francia CMA CGM lett volna benne.

A Maersk még tavaly júniusban egyezett meg két szövetségesével a közös üzemeltetésben az ázsiai–európai, a transzatlanti és a Csendes-óceánt átszelő útvonalakon. A szövetséget az tette szükségessé, hogy a szállítási megrendelések és az árak a pénzügyi válság következtében visszaestek, ami kapacitásfelesleget idézett elő a konténeres tengeri fuvarozásban. Elemzők szerint Kína nem szólt volna egy szót sem, ha beveszik a társulásba. A szövetség meghiúsulása miatt a Maersk részvényárfolyama kétéves mélypontra zuhant. A szakértőket meglepte Peking döntése, különös tekintettel arra, hogy az amerikai és az európai versenyhatóságok márciusban, illetve ebben a hónapban rábólintottak a tervre.

Az elképzelések szerint a három társaság 29 kereskedelmi csomóponton elhelyezett 255 hajóját közös központba vonták volna össze, amely független cégként üzemeltette volna a közös flottát. A vállalkozásból a Maersk 42 százalékkal vette volna ki a részét, beleértve a világ legnagyobb konténerszállítójának minősülő EEE osztályú hajóit, amelyek 18 ezer konténer befogadására képesek. A dán szállítmányozó a tengeri konténeres árufuvarozási piac csaknem 15 százalékát mondhatja magáénak. Az MSC 13,4, a CMA CGM pedig 8,6 százalékos részesedéssel rendelkezik. A Maersk konténerfuvarozási részlege egyébként az első negyedévben 454 millió dollárra kétszerezte nyereségét.

Az egyesített flotta a szállítások 46,7 százalékát vonta volna ellenőrzése alá a térségben, s Peking szerint ez sértette volna a kisebb, független társaságok érdekeit, s csak a szövetség három tagjának jelentett volna előnyt. A P3 által javasolt szoros együttműködés lényegesen különbözött volna a már létező két szövetség lazább üzemeltetési gyakorlatától.

NG