Vágó Kálmán vezérigazgató az eseményen elmondta: a 750 millió forintból több mint félmilliárd forint uniós és hazai forrásból származó pályázati támogatás, valamint hitel, a fennmaradó részt önerőként biztosítják. A fejlesztés közel kéttucat új munkahelyet teremt.

 

A  Ferro-Tool Zrt. egyedi igények szerint előállított formaszerszámok és készülékek gyártásával, valamint saját gyártmányú szerszámlapok és import szerszámelemek forgalmazásával foglalkozik. A jelenleg mintegy 70 embert foglalkoztató társaság az elmúlt tíz évben nyereséges volt, tavaly 1 milliárd forint árbevétel mellett több mint 100 millió forintos eredményük volt. Üzleti partnereik jellemzően külföldiek, Magyarországra telepedett multinacionális cégek, a társaság beszállítója a kecskeméti Mercedes-gyárnak is.

 

A projekt keretében új üzemcsarnok épül Sárospatakon, gépeket vásárolnak, valamint létrehoznak Budapesten egy kisebb üzemet, ahová a fővárosban tartózkodó partnereiknek tudnak majd bemutatkozni.

 

Hörcsik Richárd (Fidesz) országgyűlési képviselő a csarnok alapkövének letételekor kiemelte, hogy a beruházás egy munkanélküliséggel erősen sújtott térségben valósul meg. A cég a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának keretéből 180 millió forintra számít.

 

A Ferro-Tool Zrt. az 1951-ben alapított Kőbányai Szerszámkészítő és Ipari Szövetkezet jogutódja, 1992 óta működik részvénytársasági formában.

 

MTI