A cég lítiumion-akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyárt, elsősorban hazánkban működő, szintén koreai partnerei számára.

2019 novemberében született megállapodás arról, hogy a NIPÜF Csoport négyhektárnyi, azonnali fejlesztésre alkalmas területet értékesít a dél-koreai Soulbrain vállalat hazai érdekeltségének. A beruházás első ütemében 4700 négyzetméteres üzem épült, amelyben úgynevezett nemvizes elektrolitokat gyártanak majd. Ezek az egyik fő alkotóelemei a többek között mobileszközökben és elektromos autókban használt lítiumion-akkumulátoroknak. A most megkötött ügylet a vállalat termékei iránti igény növekedését is mutatja, ugyanis már az első lépésben vásárolt terület is alkalmas két további ütem létrehozására – ehhez járul az újabb bővítés.

Az első gyártóegység február második felében megkapta a használatbavételi engedélyt. Ennek birtokában a termelés már áprilisban megkezdődhet. A kezdetben 20 fős létszámot két év alatt kétszeresére bővíti a Soulbrain.

Ezzel az adásvétellel együtt a NIPÜF már összesen 354 hektár fejlesztési területet értékesített partnereinek, országszerte hat helyszínen. A tatabányai ipari park 62,8 hektáros területéből eddig 26 hektár talált gazdára, a fennmaradó részen esetleges további telekeladások mellett egy kulcsrakész csarnok felépítése is a tervek között szerepel.

Dr. Kiss László, a NIPÜF Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az ország 17 városában elhelyezkedő ipari parkjainkban az újonnan fejlesztett épületek és a beruházásra alkalmas területek iránt egyaránt érdeklődnek a betelepülni kívánó cégek. Ezt az is jelzi, hogy a napokban adtuk át a legutóbbi raktárcsarnokunkat, most pedig egy újabb telekértékesítési tranzakción vagyunk túl. A cél minden esetben a gazdaság élénkítése, ezért vállalatcsoportunk a hasznosítás valamennyi formájára nyitott. Örömünkre szolgál, hogy a Soulbrain személyében olyan vállalattal működünk együtt, amelynek fejlesztései közvetve a környezetkímélő elektromos autózás hazai térnyeréséhez is hozzájárulnak.”

 

NIPÜF