Harkácsi István, az irodakereso.info tulajdonosa, az OGH hírügynökség kérdésére elmondta, hogy nem csak egy rendezvényben gondolkodtak. Minden hónap utolsó csütörtökén, azaz legközelebb március 26-án látják vendégül a szakmát egy kötetlen, tematikus, kapcsolatépítő estre. „Szükség van business mixer jellegű eseményekre. Ezt nem csak a magas létszám, hanem az is igazolta, hogy a résztvevők leginkább az ingatlanszakma döntéshozói közül kerültek ki, akik hatással vannak az ingatlanpiac mindennapjaira.” 

 

Craig Smith, az Europaproperty.com tulajdonosa a rendezvényen elmondta: „A közép-kelet európai régión belül a magyar piac kezd egyre érdekesebbé válni befektetési szempontból. 2015-ben ezért legalább 2-3 nagyszabású eseményben gondolkodunk Magyarországon, ahol a kereskedelmi ingatlanpiac fontos szereplőit, köztük a befektetőket és fejlesztőket össze tudjuk hozni egymással.” 

 

Az est két házigazdája nem először dolgozott már együtt. A kapcsolat a tavalyi  EuropaProperty által szervezett és a nemzetközi ingatlanszakma számára régóta fontos tájékozódási pontként szolgáló CEE Investment and Green Building Awards díjátadón vált szorosabbá. Európa vezető iroda- és ipariingatlan-kereső hálózatának (officerentinfo.com) ügyvezető partnere, Harkácsi István is a díjátadók között volt, aki a múlt év végi eseményen az ECHO Investmentnek adhatta át a CEE régió legjobb irodaház fejlesztéséért járó díjat.

 

A 2015. február 26-i Business Mixer találkozó után Harkácsi István és Feuertag Ottó, az Europa Design – és egyben az  Irodaházak Éjszakája rendezvénysorozat – alapító tulajdonosa együttműködési megállapodást írtak alá az idei évben megszervezésre kerülő további rendezvényekre. Az együttműködés célját az ingatlanszakmán belül való kapcsolatépítésen túl a speciális építészeti-, belsőépítészeti kérdések újszerű megvilágításában, kommunikációjában és kezelésében látják.

 

 

Open Gates Hungary