A vállalat ezzel kényelmes módot kínál a vásárlóknak az elektromos jármű töltésére. A vállalat évek óta hangsúlyozza elkötelezettségét a környezettudatosság iránt, maximálisan támogatva a fenntartható közlekedést.

Hazánkban jelentősen nő az érdeklődés a tisztán elektromos autók és a plug-in hibrid járművek iránt, ezért egyre több nyilvános töltőpontra van szükség. A töltőhálózat folyamatos bővítése mellett szükség van arra is, hogy a járművek töltésére felhasznált energia egyre nagyobb mértékben karbonmentes forrásból származzon.

„A STOP SHOP kiskereskedelmi hálózat országszerte található bevásárlóparkjai jól megközelíthető helyszíneken megfelelő számú parkoló biztosításával várja ártudatos vásárlóit. A parkok jól teljesítenek és a koncepció jól működik. Ezt a versenyelőnyt kihasználva döntött az IMMOFINANZ a fejlesztés mellett, hogy elektromos töltőállomásokkal bővíti meglévő szolgáltatásait. A vásárlók a gyors és egyszerű bevásárlással egy időben hatékonyan tudják majd autójukat feltölteni. Az IMMOFINANZ távolabbi célja az elektromobilitás támogatása a teljes régióban” – mondta Nagy Viktor, az IMMOFINANZ Magyarországért felelős országos vezetője.

Az IMMOFINANZ összesen 14 STOP SHOP kiskereskedelmi parkot kezel Magyarországon. Európa vezető kiskereskedelmi park-üzemeltetője további felvásárlásokkal és saját fejlesztésekkel erősíti pozícióját a régióban immár közel 140 helyszínen.

Az IMMOFINANZ és az Emobility Solutions közötti együttműködésnek köszönhetően mostantól a STOP SHOP kiskereskedelemi parkokban is igénybe vehető az elektromos autók töltését szolgáló modern töltőhálózat, ahol 116 darab 22 kW teljesítményű AC töltőpont áll rendelkezésre. A kezdeti időszakban a vásárlók a szolgáltatást ingyenesen vehetik igénybe, a későbbiekben a fizetés többek között mobil alkalmazáson keresztül történik.

„Az Emobility Solutions is elkötelezett a fenntartható energiagazdálkodás lehetőségeinek kiaknázásában, ezért további együttműködés keretében más kapcsolódó fejlesztéseken is dolgozunk. Érdeklődés esetén egyéb elektromobilitás szolgáltatók ügyfelei számára is közvetlenül hozzáférhetővé tesszük a STOP SHOP töltőhálózatát” – tette hozzá az Emobility Solutions részéről Ungár János ügyvezető.

"Örülünk, hogy Magyarországon mi is részesei lehetünk az elektromos járművek szükségszerű infrastruktúrájának fejlesztésében, és a lehetőséget megteremtve kellemesebb vásárlást biztosítunk az elektromos járművel rendelkező vásárlók részére” – tette hozzá Nagy Viktor.

 

IMMOFINANZ