A mintegy 4 000 négyzetmétert magában foglaló spekulatív csarnok a cégcsoport saját üzemeltetésű ipari parkjában jön létre. A növekvő logisztikai- és könnyűipari igények kiszolgálására alkalmas beruházás egyedi igényekre szabható és 2021 második felében költözhető.

Az Infogroup ipari portfóliójába 4 ipari park és több ipari fejlesztési terület tartozik, amelyeket a cég tudatosan a kelet- és közép-magyarországi régióban fejlesztett, illetve vásárolt.

„Az ipari fejlesztések cégünk stratégiájának gerincét alkotják. Polgár Ipari Park volt az első jelentős projektünk, majd beruháztunk Karcagon, Tiszaújvárosban, Miskolcon. Két éve egy nagy projektbe, a Daimler gyár melletti Kecskeméti Déli Ipari Park fejlesztésébe fogtunk Kecskemét Önkormányzatával karöltve, tavaly pedig cégünk eddigi legnagyobb akvizíciójával megvásároltuk az autópálya melletti Kecskeméti Nyugati Ipari Parkot.” mondja Székely Ádám, az Infogroup ügyvezetője.

„A legújabb polgári csarnok építése a Park fejlesztésének következő lépése. Az elhelyezkedés önmagában is kedvező, hiszen nemzetközi tranzit útvonal mellett fekszik, így logisztikai optimum pont vagy ideális helyszín lehet főként azon cégek számára, akik a környező nagyvárosok egyre erősödő kereskedelmi- és ipari piacaihoz kötődnek.” - teszi hozzá Czifra Balázs, az Infogroup értékesítési igazgatója.

A Polgár Ipari Park 58 hektár területet foglal magában, amelyből jelenleg 27 500m2 ‘A’ kategóriás, saját fejlesztésű könnyűipari- és raktárcsarnokaiban nyújt bérleti lehetőséget, valamint fejlesztési telkeket kínál mind értékesítésre, mind BTS fejlesztésre.

 

Infogroup