•    A korábbi márciusokkal összevetve az idei érték alulmúlja a hosszú távú márciusi átlagot (52,8), és nem éri el az elmúlt három év átlagát (55,5).
•    A felmérésben vizsgált részindexek többsége durván csökkent februárhoz képest, ennek mértéke hat esetben haladta meg a 20 százalékpontot.
•    A foglalkoztatottságindex értéke 50,0 pont alatt maradt ebben a hónapban, második alkalommal egy hónap bővülés után. Ezt a szűkülést megelőzően utoljára 2019 decemberben volt 50,0 pont alatt az index, ami az elmúlt fél évben folyamatosan 50,0 pont körül ingadozott.

A Beszerzési Menedzser Index márciusban

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 29,1. Ez alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest lényegesen kedvezőtlenebb folyamatokról számoltak be. 2018-ban a trend végig kedvező képet mutatott, és ez folytatódott 2019-ben is. Előző hónapban azonban már néhány válaszadónál érződött a koronavírus-járvány hatása, ami márciusban kibontakozott. A BMI üteme nagyon erős szűkülést mutat, és bőven 50,0 pont alá került. A 2020 március havi index kisebb a februári (50,3) értéknél, és a valaha volt legalacsonyabb márciusi érték. A korábbi legalacsonyabb márciusi értéket 2009-ben mértük a pénzügyi válsággal kapcsolatban (38,3). Március összességében átlag feletti hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,6; a márciusoké 52,8). Az elmúlt három évben a márciusi átlag ennél magasabb volt (55,5), köszönhetően a 2017-es és 2018-as évek gyorsabb ütemének (rendre: 56,5; 57,1). Az idei érték mélyen átlag alatti márciusi értéknek tekinthető 1995 óta.

A Beszerzési Menedzser Index komponensei

A termelési mennyiség indexe csökkent februári értékéhez képest, és 50,0 pont alá kerülve a termelt mennyiség csökkenését jelzi az előző hónappal összevetve, első alkalommal. A mostani érték mélyen átlag alatti, 1995 óta soha nem volt alacsonyabb az index értéke márciusban.

Az új rendelések indexe drasztikusan gyengült, és 50,0 pont alá kerülve jelzi, hogy az új rendelések állománya alacsonyabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani érték mélyen átlag alattinak tekinthető 1995 óta, eddig soha nem mértünk alacsonyabb márciusi értékeket.

A márciusi szállítási átfutási idő hosszabb lett februárhoz képest, és az ütem erősebb lett. Az index értéke az elmúlt egy évben majdnem végig 50,0 pont alatt volt. A korábbi márciusi értékeket nézve az idei a legalacsonyabb érték.

A vásárolt készletek indexe harminchét havi bővülés után második alkalommal szűkül, egyre erős ütemben. Az idei márciusi indexérték az elmúlt évek értékei alapján átlag alatti, és a legkisebb márciusi.

A foglalkoztatottsági index az elmúlt hónaphoz hasonlóan márciusban is csökkenésre utal, második alkalommal egy havi bővülés után. Az index értéke kisebb lett februárhoz képest, és átlag alatti értéknek tekinthető, valamint a második legalacsonyabb márciusinak (2009 után).

Az Üzleti Jelentések felmérés további eredményei

•    A beszerzési mennyiség indexe csökkent februári értékéhez képest, 50,0 pont alatt maradt második alkalommal negyvenkilenc hónap bővülés után, és a szűkülés üteme nagyon erős. A mostani érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a legalacsonyabb márciusi adat.

•    A beszerzési árak esetében az index értéke magasabb lett, és 50,0 pont felett maradva további árnövekedést jelez válaszadóink szerint. Ezzel a beszerzési árak nyolc hónap csökkenés után a szezonális kiigazításnak köszönhetően negyvenhetedik hónapja lesznek magasabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a tizenegyedik legnagyobb márciusi.

•    A késztermékkészletek szintje márciusban alacsonyabb lett az előző hónaphoz képest, és ennek üteme erősebb, mint februárban volt. A korábbi márciusi értékeket nézve az idei átlag alattinak tekinthető, és a legkisebb 1995 óta. 2017-ben kilenc bővülő hónapot mértünk, 2018-ban hatot, 2019-ben pedig tizenegyet.

•    A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent februárhoz képest, és 50,0 pont alá zuhant. A szezonális kiigazításnak köszönhetően az index öt hónapja jelezte az import mennyiségének növekedését egy havi szűkülést követően, ennek lett most vége. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében hasonló folyamatról beszélhetünk. Az index értéke ez esetben is csökkent az előző hónaphoz képest, és 50,0 pont alá kerülve jelzi az export mennyiségének szűkülését első hónapja. Az elmúlt öt év 2014 december, 2015 július és 2019 október kivételével növekedést hozott.

•    Ebben a hónapban acélipari termékek, alapanyagok, gyümölcsök, liszt, palack és tojás kapcsán jeleztek válaszadóink jelentősebb áremelkedést. Hiány volt adalékanyagokból, élesztőből, fertőtlenítőszerből, fuvarkapacitásból, kínai alapanyagokból, maszkokból, olasz importtermékekből,  orvosi technikai eszközökből, öntvényekből, papírból, segédanyagokból, szállítmányozási kapacitásból és védőfelszerelésekből (pormaszkból). Jelentősebb árcsökkenésről polipropilén és réz esetében számoltak be a válaszadóink.

 

MLBKT