Az 1,5 millió négyzetméternyi épületből és 584 000 négyzetméternyi földterületből álló portfólió az alábbiak szerint áll össze:

46 épület, elsősorban Lengyelország, Franciaország és Magyarország területén, összesen 923 000 négyzetméteren
40 épület, elsősorban Seattle, Dallas és Chicago területén, összesen 610 000 négyzetméteren


A tranzakció keretében 934 millió dollárnyi, a Prologis által társfinanszírozott befektetéseken keresztül birtokolt eszköz, valamint 195 millió dollárnyi saját tulajdonú eszköz értékesítésére került sor. A Prologis részesedése a bevételből körülbelül 610 millió dollárt tett ki. A tranzakció a vállalat 2018-ra vonatkozó pénzügyi iránymutatásába is bekerült.

„Ez a tranzakció hatékonyan szolgálja azon törekvéseinket, hogy portfóliónkat a hosszútávú befektetési stratégiánk mentén alakítsuk,” – mondta Michael S. Curless, a Prologis befektetési igazgatója. „2011-ben indult portfólió-átalakítási programunk, 2018 negyedik negyedévének végén pedig az általunk tulajdonolt és menedzselt eszközök értékesítésének összege eléri a 14 milliárd dollárt.”

 

Prologis