Több mint egy évtizeddel az első felelős környezetgazdálkodási, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) jelentésünk közzététele után a Prologis most kiadja a 2020. évi ESG fenntarthatósági jelentését. Az ESG átszöviszervezetünket, tájékozott döntéshozatalt biztosít az igazgatói értekezletektől globális tevékenységünk minden részére kiterjedően. Az ESG iránti szervezeti elkötelezettségünket tovább erősíti az összhang a vállalat stratégiai programjával, azon három üzleti mozgatórugóval, amelyekre „3C” néven hivatkozunk: ügyfélközpontúság – innováció és kiemelkedő tevékenység révén elért változás – kultúra és tehetség.

A 2020-as ESG-jelentés legfontosabb elemei is rámutatnak, hogyan törekszünk globális méretünk kihasználására annak érdekében, hogy élvonalbeli megoldásokat kínáljunk például az energiahatékonyság, a karbonsemlegesség vagy az ügyféloldali innováció terén.

Felelős környezetgazdálkodás

Ügyfeleink számára a fenntartható épülettervezés, az energiahatékonyság és a megújuló energia iránti elkötelezettségünk értéket teremt. Például a Prologis Essentials programunk részét képező Prologis SolarSmart kezdeményezésünk révén az ügyfeleinkkel együttműködve telepítettünk 40 megawatt kapacitást világszerte, így 2020 máig az egyik legsikeresebb év lett a számunkra. 2016 óta építési normánkká vált a LED-világítás, és ügyfeleinkkel együttműködve 2020-ban csaknem 50%-os LED-es lefedettséget értünk el.

Szintén 2020-ban elindult, illetve folytatódott számos Smart Building projekt is Európában, melyek során a körforgásos épülettervezés mellett korszerű fenntartható technológiákat, alapanyagokat és építési
technikákat (például szénlábnyomú építőanyagok, geotermikus energiatárolás, elektromos hőszivattyúk) vezettünk be és fejlesztettünk tovább. Ezek a Smart Building épületek új mércét állítottak fel a raktározás és a logisztika területén. Már az első naptól fogva racionalizálják az ügyfél tevékenységét, majd a növekedés időszakában optimális termelékenységet tesznek elérhetővé.

A 2025-re karbonsemleges építési tevékenység megvalósítására vonatkozó, újonnan bejelentett globális célunkkal a Prologis vezető szerepben lép fel a globális széndioxid-kibocsátás egyik legjelentősebb forrása, az épületek szénlábnyoma tekintetében. A Párizstól délre fekvő Moissy 2 logisztikai épületünk lesz az első karbonsemleges raktárunk, amely az épület teljes életciklusa során 100%-ban kiküszöböli, csökkenti és kompenzálja az építésből, üzemeltetésből és karbantartásból eredő hatásokat. A gázbekötés nélkül kivitelezett épület a hatékony dizájnra, tetőre szerelt napelemekre, vásárolt zöld energiára és geotermikus energiatárolóra támaszkodva oldja meg a fűtést, a hűtést és az áramellátást.Európában a Cool Earth nemzetközi jótékonysági szervezettel együttműködve olyan mértékben finanszírozzuk az esőerdők védelmét, amely az épületeink kivitelezésével járó, elkerülhetetlen szén-dioxid-kibocsátás ötszörösének felel meg.

Társadalmi felelősségvállalás

Az érdekeltjeink kulcsszerepet játszanak vállalkozásunk sikerében. A hosszú távú értékteremtés érdekében mély kapcsolatokat építünk ki, és előtérbe helyezzük minden érintett fél érdekeit. Ez olyan környezet megteremtését jelenti, amelyben a munkatársak minden lehetőséget ki tudnak aknázni, a termékeink és szolgáltatásaink egyedülálló értéket jelentenek az ügyfelek számára, valamint előmozdítjuk a helyi közösségekben a gazdasági lehetőségeket és a jólétet.

Erre példa az, ahogyan az ügyfelek munkaerőpiaci kihívásait megoldjuk azáltal, hogy fenntarthatósági szempontok szerint tervezünk épületeket – ezt igazolja a WELL Building Standard™ odaítélése.

Közösségi munkaerőpiaci kezdeményezésünk (CWI – Community Workforce Initiative) egyedülálló logisztikai tehetséggondozó program, melynek révén gazdasági lehetőségeket tudunk feltárni a helyi közösségek számára, miközben ügyfeleinkkel együttműködve igyekszünk választ találni a számukra egyik legfájdalmasabb kérdésre: a munkaerő elérésére.

A COVID-19 járvány alatt az ügyfeleink és munkatársaink támogatása iránti elkötelezettségünk megerősített bennünket abban, hogy az érdekelteket mindig partnerként fogjuk kezelni. Ügyfeleink számára egyéni védőfelszereléseket szállítottunk, és COVID-19 protokollokat vezettünk be az ügyfelek munkatársainak biztonsága és vállalkozásuk működése érdekében.

Munkatársaink képviselik a vállalkozás lelkét, értéket teremtenek a vállalat és az ügyfelek számára egyaránt, valamint kibontakoztatják a fenntarthatósági céljainkat. Ennek megfelelően – a világjárvány hatására – azonnal felmértük a juttatásainkat és számos új ajánlatot dolgoztunk ki dolgozóink egészségének és jólétének támogatására.

Fontos számunkra, hogy részesei legyünk azoknak a közösségeknek, amelyekben élünk és dolgozunk. Ez arra motivál bennünket, hogy önkéntes és jótékonysági projekteket kezdeményezzünk – ezek közé tartozik az IMPACT Day a Space for good a Dock Doors of Giving és sok más kezdeményezés Európában.

(Prologis)