A vállalat folyamatosan fejleszti ipari parkjait, amelyekben jelenleg 235 000 négyzetméternyi új épület munkálatai előrehaladott állapotban vannak, további 322 000 négyzetméternyi új épület kivitelezési munkálatai kezdődnek meg a közeljövőben, amelyek során a CTP kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra.

A CTP hazai vállalata 2015-ös hazai piacra lépése óta dinamikusan növekszik. A spekulatív fejlesztésekre összpontosító vállalat különleges, egyedi bérlői igényeket is ki tud szolgálni magas minőségű raktári és ipari egységei révén. A Biatorbágyon június végén átadott 30 000 négyzetméteres fejlesztéssel együtt 11 helyszínen, 664 000 négyzetméter bruttó kiadható területre növelte hazai portfólióját (amelynek 98%-a már bérbeadásra került), és ezzel piacvezetővé vált Magyarországon. A jelenleg 235 000 négyzetméternyi területen zajló fejlesztések 60%-a, vagyis 141 000 négyzetméter már előzetesen kiadásra került. A 2022-2023-as időszakra vonatkozó tervek további 322 000 négyzetméternyi fejlesztésre vonatkoznak, amelyek közel egytizede, vagyis 30 000 négyzetméter már szintén bérbeadott.

„Örömmel jelentjük be, hogy ezzel az épületátadással Magyarországon is sikerült piacvezetővé válnunk. A régiós növekedési tervekkel összhangban, célunk a hazai portfóliót egymillió négyzetméter bruttó kiadható területre növelni 2022 év végére, közel megduplázva az idei év eleji eredményünket. Komoly fejlesztések zajlanak jelenleg Biatorbágyon, Vecsésen, Üllőn, Tatabányán, Komáromban és Győrben, amelyek bérbeadási rátájával kapcsolatban is igen optimisták lehetünk. A piaci trendek és igények, valamint ügyfeleink visszajelzései alapján a növekedési célunkat várhatóan az épületek teljes kihasználtsága mellett tudjuk elérni” – mondta Huszlicska Dávid, a CTP magyarországi country managere.

Nemzetközi eredmények

A közép-kelet európai régióban piacvezető CTP N.V. 9 országban, több mint 100 lokációban van jelen ipari, logisztikai parkjaival, ahol 400 alkalmazottja 700-nál is több ügyfelet szolgál ki, évente mintegy 15%-os növekedést produkálva. A 6,3 millió négyzetméternyi logisztikai ingatlannal rendelkező vállalat célja, hogy 2023 végére 10 millió négyzetméterre növelje portfólióját a régióban. A fejlesztések mellett a CTP komoly hangsúlyt fektet a fenntartható működésre, amelynek során a cég működése már 2021-ben karbonsemlegessé válik, 2023-ra megépül az első teljesen karbonsemleges CTP-épület, 2025-re pedig minden létesítmény fenntartható módon működik majd. Mindemellett a CTP vállalta, hogy minden négyzetméternyi épületéhez egy négyzetméternyi erdőt birtokoljon, ezzel helyreállítva és megvédve az erdők természetes biodiverzitását. Ezt a célt a vállalat már 89%-ban elérte.

 

CTP