Magyarországon a CTP portfóliója – az idei 61 ezer négyzetméteres bővüléssel – még ebben az év-ben meghaladja az 500 ezer négyzetmétert.

"Legújabb fejlesztésünk a ctPark Bucharest, amelynek befejezésével a CTP portfóliója meghaladja a 6 millió négyzetmétert. A portfólión belüli 25%-os növekedéssel Románia jelentősen hozzájárul a csoport-szintű bővüléshez” – mondta Ana Dumitrache, a CTP romániai vezetője.

A CTP célja, hogy 2023-ra elérje a 10 millió négyzetmétert, mind a jelenlegi, mind az új piacokon. A vállalat Magyarországon az 1 millió négyzetméter elérésére törekszik ezen időszak alatt. A hónap elején a CTP 650 millió euró értékben bocsátott ki zöld kötvényt, amely iránt jelentős érdeklődés mutatkozott a befektetők részéről. A kötvényeket többször is túljegyezték, a befektetői kereslet meghaladta a 2 milliárd eurót. A CTP zöld kötvényei a közép-kelet-európai régió legnagyobb ingatlanbefektetési kibocsátása.

A CTP Magyarországon idén 61 ezer négyzetméternyi új épületet ad át, amelynek révén a hazai portfólió meghaladja az 500 ezer négyzetmétert, 2021-re pedig a tervezett átadások mértéke meghaladhatja a 100 ezer négyzetmétert. A budapesti agglomerációban továbbra is a ctPark Budapest West a legnagyobb ipari park, közel 230 ezer négyzetméternyi bérelhető területtel, illetve további több tízezer négyzetméter bővítési lehetőséggel (jelenleg a teljes budapesti ipari ingatlanállomány 2,35 millió négyzetméter).

Új piacokra is nyitott a CTP

"A kötvénykibocsátásból befolyó összeg a CTP bővülését segíti a meglévő piacokon" – mondta Remon Vos, a CTP alapítója és tulajdonosa. A CTP szerint a jól érezhető keresletet egyik fő oka a társaságok üzleti tevékenységének változása a koronavírus okozta járvány miatt. Az új bérelhető területek iránti ér-deklődés leginkább az e-kereskedelmi szektor felől érkezik, amelynek révén az egyes online üzletek raktárai közelebb kerülhetnek a vásárlókhoz. Remon Vos nagyszerű lehetőségeket lát Romániában, ahol a vállalat jelenleg a gyors növekedés időszakát éli.

„Ebben az évben az új üzleteink 85 százalékát meglévő ügyfeleinkkel kötöttük, akik a meglévő piacokon bővítették tevékenységeiket, vagy új piacokra terjeszkedtek a közép-kelet-európai régióban. Egy hasonló, organikus bővülés folytatódására számítunk, de lehetőség esetén a meglévő portfóliónkkal összhangban teljesen új stratégiai akvizíciót is fontolóra veszünk” – mondta a vállalat jövőbeli terveiről Remon Vos.

 

CTP