„Annak érdekében, hogy zökkenőmentesen biztosítsuk az öt kelet-közép-európai ország ellátását, igényeinkre szabott és ideális helyen fekvő disztribúciós központra volt szükségünk. Ezért döntöttünk amellett, hogy a már meglévő, 20 ezer négyzetméteres bérleményünket további 30 ezer négyzetméterrel bővítjük” – nyilatkozta Matthew Lythgoe, a Pepco Poland igazgatósági tanácsának tagja.


A Prologis feladatai közé tartozott a fejlesztési munkálatok három fő szakaszának elvégzése: az igényre szabott kiviteli terv elkészítése, a tervezői feladatok felügyelete, valamint a tenderezési folyamat lebonyolítása, amely magában foglalta az épület megépítését és átadását, egészen a használatbavételi engedély beszerzéséig.


„A Pepco megbízásából elindított fejlesztés idén már a második sikeresen átadott projektünk – az első a Globus részére készült a Prologis Park Prague-Jirny-ben. Ez a fejlesztés a stratégiai tervünk része, amelynek célja, hogy fejlesszük a gyengébb kínálattal rendelkező piacokat. Ennek keretein belül 2015-ben mintegy 9 épületet adtunk át, összesen 197 000 nm területen.” – mondta Paweł Sapek, a Prologis Poland alelnöke, a lengyelországi ágazat igazgatója.


A magyar piacon is folyamatosan fejleszt a Prologis, az utóbbi két évben a cég átadott egy 7,600 négyzetméteres létesítményt a DB Schenker számára, jelenleg pedig egy 8,200 négyzetméteres ’build-to-suit’ létesítményt fejleszt a Fiegenek.


A Prologis a kelet-közép-európai országokban végzett aktív tevékenységével és a több mint 4,3 millió négyzetméternyi portfóliójával a régió egyik vezető disztribúciós-épület szolgáltatója (2015. december 31-i adatok alapján).

 

 

Prologis