A modern ipari ingatlanállomány Magyarországon eléri a 7,7 millió négyzetmétert, amelyből csak 34 százalékot tesz ki a fejlesztők által épített terület, az állomány többségét a vállalatok saját célra épített ingatlanjai teszik ki. 2016 első felében 162 500 négyzetméter új ipari és logisztikai ingatlan készült el, és 2016 során összesen mintegy 289 100 négyzetméter várható, ami 28 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez viszonyítva. Mindemellett a fejlesztői aktivitás erősödik országszerte, és míg tavaly az új ingatlan-terület 10 százaléka tartozott ebbe a körbe, idén a fejlesztők spekulatív célú építkezéseinek aránya elérheti a 45 százalékot is.

 

Az üresen álló terület mintegy 511 900 négyzetmétert tesz ki, ami a teljes magyarországi ipari és logisztikai ingatlanállomány 6,6 százaléka. Minden nagyvárosban csökkent az üresen álló területek aránya 2015 utolsó negyedévéhez képest.

Európai ipari ingatlanpiac


A Brexit-okozta bizonytalanság az átlagosnál alacsonyabb aktivitást mutatott az európai befektetési ingatlanpiacon, a forgalom alig 45 százalékát tették ki az ipari ingatlanok ügyletei, szemben a megszokott 60 százalékkal, de az első negyedév rekordértékű tranzakciós forgalma jól mutatja a szektor fontosságát az európai piacon.

 

A bérlői kereslet továbbra is erős, a második negyedévi – néhány piacon, például Hollandiában tetten érhető – lassulás ellenére. Más központi piacok, mint például Németország, Olaszország, Csehország és az Egyesült Királyság jól teljesítettek. A nettó bérbeadás Európa-szerte pozitív maradt, tovább csökkentve 5,5 százalékra az üresen álló területek méretét. Továbbá ezeken a piacokon hiány van modern raktárakból, ami erős fejlesztői aktivitáshoz és a spekulatív fejlesztések arányának növekedéséhez vezetett, további lökést adva az ipari ingatlanpiacnak.

 

 

CBRE